Könnyes viszontlátás Fehérváron

„Sportolóvá váltunk, a szó nemes értelmében, amikor az edzés és a munka lett az értékmérő. A kajak-kenu pedig szent”.

Gál József a távolból köszöntötte a résztvevőket. A földkerülő vitorlázó az Adrián oktatott, de megható levelében azt is leszögezte, hogy „amikor általános iskolás srácként, a tornatanárom valósággal kiparancsolt ide, a vidámparki tó partjára, hogy beleüljek egy mai szemmel ormótlan Kilián-kajakba, és a hátam közepébe sem kívántam az edzést, még nem tudtam, hogy életem legszebb évei következnek.”

A házigazda Szipola Antal szeme sem maradt száraz. Főleg, hogy Fa Nándor a Balaton-kerülésről üdvözölte telefonon a Csónakázó-tavon összesereglett nemzedékeket, Tóni néhai édesapja galambász társa pedig szimbolikusan galambokat reptetett. A rendező fehérvári klub szándéka az volt, hogy az idősebb, ám örökfiatal generáció találkozzon a barátok, régi sporttársak időközben felnőtté cseperedett gyermekeivel is.

– Fontos a folytonosságot biztosítani, átadni az élményeinket a víz, a természet szeretetét átadni – mondja Szipola Antal.

A vér nem válik vízzé!

– A sporttársak unokái közül sokan kajakban is vízre szálltak, vezetőedzőnk Fidel Laci egy-két húzást mutatott nekik és máris mentek mint a golyó.

Az örökfiatalok elsősorban sárkányhajóba pattantak és részt vettek a hétvégi Csónakázó-tavi dzsemboriban. A sportág, a közösség, az időtlen emberi kapcsolatok esszenciája ez a rendezvény, amely a remények szerint hagyománnyá válik. Hogy miért? Ehhez Gál József sorait kell idecitálnunk.

„Gondoljunk azokra a barátainkra, elődeinkre is, akik már elmentek közülünk. Velünk vannak, mi egy csapat voltunk, és mindörökké azok maradunk. Ti pedig gyerekek, akik még hátrafelé nem néztek, csak előre, fogadjátok tőlünk szeretetteljes tanácsainkat, tanuljatok sikereinkből és hibáinkból, legyünk mi is egy csapat!”