motorverseny

2021.06.29. 22:48

Rossi Assenben is megállíthatatlan volt

A Northern Talent Cup sorozat asseni állomásán ismét felcsendült a magyar himnusz, a Fairium Next Generation Riders Team motorversenyzője, Rossi Moor zsinórban második hétvégén nyert futamot.

Beke Zsombor

Rossi második sikerét aratta az idei bajnokságban

Fotó: FNGRT

A Seregélyesen készülő magyar csapatnak nem volt sok ideje a pihenésre az előző forduló után. Azon a hétvégén Rossi Moor révén megszületett az istálló első győzelme a szezonban. A Stefano Favaro által menedzselt csapatnak legutóbb Hollandiában volt jelenése.

A versenyhétvége jól indult számukra, hiszen Rossi az időmérőn első lett, míg Farkas Kevin az előző fordulókhoz képest sokkal jobb teljesítményt nyújtva, tizedik helyen végzett a kvalifikáción, így a szombati első futamot bizakodva várhatta a magyar csapat. Az időjárás azonban közbeszólt, a verseny előtt leszakadt az ég, így a vizes körülmények között kevés tapasztalattal rendelkező pilóták a 9. és a 13. pozícióban zártak.

Vasárnapra kisütött a nap Assenben, és a magyar fiatalok teljesítménye is feljavult. Rossi rajt-cél győzelmet aratott, míg a technikai gondokkal küzdő Farkast a 9. helyen intette le a kockás zászló.

Fotó: FNGRT

– Az első kanyarban elsőként fordultam, majd igyekeztem minél gyorsabban elszakadni a többiektől – mondta Rossi. – Ez sikerült, a futam végére hét másodpercet adtam a mögöttem jövőknek. Most egy kis pihenés következik, majd felkészülünk a Red Bull Ring-i futamra.

– A jó rajt után az első kanyarban feltorlódott a mezőny, majd egy kilencfős bolyban haladtam szinte végig – nyilatkozta Rossi. – Sajnos a verseny vége felé a rám rakott súly (amivel kiegyensúlyozzák a járművet) nagy része leszakadt, így a motor rettenetesen elkezdett rázni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában