Frissen Fejérből

2021.06.22. 07:45

Tokióra hangolva – Garda szerint jó állapotban van a válogatott

A női vízilabda-válogatott a görögországi Világliga Szuperdöntőjében szerepelt a közelmúltban, ahol Bíró Attila együttese a második helyen végzett. Lapunknak a Dunaújváros csapatkapitánya és a nemzeti csapat alapembere, Garda Krisztina értékelt.

Beke Zsombor

Garda sérülése után már játszhatott Athénba

Fotó: MW-archív

Sűrű és kemény heteken van túl a magyar női vízilabda-válogatott, a bajnoki szezon után nem sokkal a nemzeti együttes elkezdte a felkészülést a tokiói olimpiára. A munka itthon kezdődött el, majd a válogatott amerikai edzőtáborba utazott, ahol négy tesztmérkőzésen mérte össze tudását a hazaiakkal. Ugyan a gárda négy vereséggel zárt, de játékban felvette a versenyt az olimpiai címvédővel. A tengerentúli hetek után egy rövid ideig ismét Budapesten készültek a mieink, majd elutaztak Athénba, ahol a Világliga Szuperdöntőjén volt jelenésük. Az első találkozón Japán ellen fölényes, 26-10-es sikerrel indítottak Bíró Attila lányai, majd két szoros vereség következett, Oroszország és Kanada ellen. Garda Krisztina több dunaújvárosi csapattársával együtt (Gurisatti Gréta, Magyar Alda, Szilágyi Dorottya) az utazók között volt, azonban az első két mérkőzésen kisebb sérülés miatt nem játszhatott.

– Még a budapesti edzések alkalmával egy rossz mozdulat miatt az egyik reggelre eléggé fájt a csuklóm – mondta a DUE játékosa, Garda Krisztina. – Néhány napig nem is tudtam érdemben használni, kiutazás előtt csak lábtempós edzéseket végezhettem. Ekkor már eldöntöttük a szakmai stábbal, hogy elővigyázatosságból a Szuperdöntő első mérkőzésein nem játszom. A Kanada elleni találkozó kicsi kisiklás volt csak, bár világviszonylatban nem számítanak rossz csapatnak, de őket nem szokták a közvetlen élmezőnyhöz sorolni. Visszanézve a mérkőzést, több olyan gólt is lőttek, ami egyértelműen a mi védekezési hibáinknak volt betudható.

Garda sérülése után már játszhatott Athénba
Fotó: MW-archív

A két vereségnek köszönhetően a magyar csapatra Spanyolország várt a negyeddöntőben. A lányok bravúrt elérve kiejtették a világbajnoki ezüstérmest, Garda egy góllal járult hozzá a 10-8-as sikerhez. Később, az elődöntőben revansot vettek a mieink Kanadán, majd a döntőben az USA ellen hat góllal kapott ki a válogatott. A különbség talán túlzó, főleg annak tudatában, hogy az utolsó negyedben 9-8 is volt még az állás.

– Azt gondolom, hogy összességében jól sikerült a Világliga. Bebizonyítottuk, első­- sorban magunknak, hogy képesek vagyunk akár Spanyolországot is megverni, amire már rég nem volt példa. A mérkőzés előtt megbeszéltük az előző két találkozó hibáit, amelyek el kellett kerülnünk a spanyolok ellen. Ez kitartott a döntő utolsó négy percéig. Addig nem volt ennyi a két csapat között, 9-8-nál kaptunk egy emberelőnyt, amit nem sikerült értékesíteni. Ezután jött négy emberhátrány, amiket USA belőtt, ellenük nem elég három és fél negyeden keresztül jól játszani, végig figyelni kell. Ezt leszámítva biztató volt a játék képe, látszódott, hogy hasznunkra vált a tengerentúli edzőtábor.

Az olimpiára való felkészülés lassan az utolsó fázisába ér, július közepén útnak indul a küldöttség Japánba. Addig még néhány mérkőzés és keretszűkítés is vár a mieinkre.

– Szerintem mindenki tudja, hogy miért és mire készülünk, ez a cél felül tud írni bizonyos mentális és fizikális fáradtságot. Több mint hat hete készülünk, a nagyon kemény fizikális részén túl vagyunk. Most néhány nap pihenő következik, majd visszatérünk az edzésekhez. Abban bízom, hogy az összes újvárosi társammal együtt bekerülünk az utazó keretbe. Abszolút pozitív érzésekkel készülök az olimpiára, megfelelő állapotban vagyunk, jó csapatunk van. Szép eredményt szeretnénk elérni, szerintem a Világligában is megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt az élmezőnnyel. Azt várom, hogy az olimpián is felfelé ívelő játékunk legyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában