öttusa

2021.07.08. 23:11

A fizikai számokkal elégedett

Szerdán este hazaért Nyizsnyij Novgorodból, az orosz nagyvárosban a női váltóban állt rajthoz Kovács Sarolta, 6. helyen zárt Guzi Blankával.

Horog László

Kovács Sarolta (b) és Guzi Blanka jól kezdtek

Fotó: uipm

Csütörtökön délelőtt már futott és úszott, két héten át hazai pályán gyakorol az ötkarikás játékokra készülő öttusázó, Kovács Sarolta. A Volán Fehérvár olimpikonja amolyan felhozó versenyként tekintett az Európa-bajnokságra, a fizikai számokkal elégedett. A versenyt a fehéroroszok nyerték, a lengyelek és az oroszok előtt, a hat együttest felvonultató mezőnyben. A viadal után Kállai Ákos szövetségi kapitány megjegyezte, az utoljára márciusban, a budapesi VK-n versenyző, majd térdműtéten áteső Kovácsnak versenyrutint kell szereznie, ismét bele kell rázódnia. Tokióban egy hónap múlva versenyez.

– Utazás, edzés, majd verseny következett, a női váltó után egy napot még maradtam, tréningeztem, aztán repültem haza. Kicsit fárasztó volt, amúgy minden a legnagyobb rendben ment – közli Kovács Sarolta. – A körülményekre nem lehetett panasz, jó volt a pálya, jók voltak a lovak, biztosan ez lesz a pénteki, női, valamint a szombati, férfi egyéni viadalon is. Kissé meglepő, hogy selejtezőt egyik nemben sem rendeznek, az utóbbi években nem ez volt a jellemző, ezúttal a szokottnál jóval kevesebb, 24 női és 36 férfi sportoló indul, ami az olimpia közelségének köszönhető. A kvótások egy hónap múlva szeretnének csúcsformába lendülni, oroszországi eseményen a fehéroroszok két női, ötkarikás indulója is váltóban szerepelt, hogy versenyrutint szerezzen.

Kovács Sarolta (b) és Guzi Blanka jól kezdtek
Fotó: uipm

Kovács és Guzi az úszást és a kombinált számot megnyerte, azonban a vívás és a lovaglás nem sikerült. A páston mínuszoltak, tehát kevesebb tust adtak, mint kaptak, a lovaglás során pedig kizárták őket. Így nem volt esélyük a jó szereplésre.

– Érdekes, korábban nem tapasztalt eset történt a melegítésnél, a cseh lány lova a farával nekiment az én lovamnak, ami pánikolós négylábú, megijedt, két vágta után megugrotta a bemelegítőpálya akadályát, azonban fordítva. Ez pedig kizárást vont maga után a szabályok szerint. A cseh edző jelezte a zsűri felé, hogy vétlen voltam, de a szabály szerint kizártak bennünket. Kicsi volt a bemelegítőpálya, két akadállyal, sokan voltunk az egyik sarokban. Balszerencsés voltam. Most lehetne azon meditálni, mit értünk volna el, ha a lovaglást gond nélkül végigcsináljuk, de nincs értelme, ez most így alakult. Ami jó volt, végre ismét éreztem a verseny hangulatát, kipróbáltam az operált lábam, ami jól működött, nem voltak fájdalmaim. A kombi jól sikerült, az úszás szintén, a páston sem volt rossz az érzés, a mozgással nem volt gond, éreztem a távolságot, egy kicsi hiányzott, a befejezésekkel akadt probléma, nem jöttek a találatok, kevesebb asszót nyertem, mint vártam magamtól.

Kovács két héten át a Börgöndi úton tréningezik, majd útra kel Japánba, pályafutása harmadik olimpiáján áll rajthoz. London és Rio után Tokió következik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában