Lovassport

2021.07.27. 09:30

Ismét a lovak közé csaphattak Perkátán

A faluban közel tíz éven keresztül, 1997 és 2006 között hagyománnyá vált a lovassport megszervezése és lebonyolítása, melynek helyszínéül a nagy focipályája szolgált.

Déri Brenda

A lakosok örömmel fogadták a lovassportot

Fotó: Kovács Melinda

Lapunk megkereste Dózsa Tamást, a verseny rendezőjét és igazgatóját, aki egyúttal a fogathajtó esemény egyik versenyzője is volt, hogy meséljen a most hétvégén megrendezett perkátai lovasnapokon lezajlott fogathajtó rendezvényről.

– Kisgyerek koromban a nézőtérről néztem a versenyt, és elhatároztam, hogy egyszer én is indulni fogok. Az utolsó megrendezett perkátai versenyen, 2006-ban már segédhajtó voltam, majd ezt követően is közel tíz évig. Az első igazi megmérettetésem, mint versenyző, az idei évben volt.

A lakosok örömmel fogadták a lovassportot
Fotó: Kovács Melinda

A Fejér megyei Bajnoki Pontgyűjtő forduló megrendezésére kettes fogat CAN-C (H2) kategóriában akadály- és vadászhajtás versenyszámokban a kastélykertben lévő labdarúgópályán került sor. Összesen 11 egyesület 18 versenyzője mérettette meg magát, köztük a Perkátai SE képviseletében Tamás is, aki a kétfordulós akadályhajtásban 12 hibaponttal a 9. helyezést érte el a 18 versenyző közül. Egyúttal 6 ob-pontot is begyűjtött. Vadászhajtásban pedig a 8. helyen végzett, szintén 18 versenyző közül.

Tamás hozzátette, 15 évvel ezelőtt főként a focipálya védelmének érdekében szűnt meg a fogathajtó verseny. A nagy érdeklődés révén azonban újabb próbálkozást tettek, hogy Perkáta ismét becsatlakozhasson a megyei fogathajtás érájába – és sikerrel is jártak. A lakosok örömmel fogadták, hogy visszatért a lovassport.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában