Ötévnyi rengeteg munkával, hittel és akarattal Gurisatti Gréta eljutott Tokióba

Minden élsportoló álma és vágya, hogy egyszer ötkarikás játékokon szerepelhessen, de nem nagyon ismertem eddig eltökéltebbet Gurisatti Grétánál, aki erre tett fel és ennek rendelt alá mindent. Sikerrel. A dunaújvárosi vízilabdaklub kiválósága ugyanis az egyik a DUE-Maarsk Graphics négy játékosa közül, akinek bizalmat szavazott Bíró Attila szövetségi kapitány.

– A sérülésem ellenére bíztam benne, de amikor a kapitány kimondta a nevem másodiknak, azért az óriási megkönnyebbülés volt és talán nem véletlen, hogy Keszthelyi után rögtön én jöttem. Az elmúlt öt évben elég sokat tettem érte, hogy bízzanak bennem. Számtalanszor lejátszódott a fejemben, ez milyen lesz, hát sokkal jobb volt élőben. Nagyon nehéz megfogalmazni az érzéseimet, de nem mondanám váratlan beteljesülésnek, az elején vágy volt, de az utóbbi években ez már inkább reális céllá vált. Amikor egy sportolónak elég önbizalma van, hogy merjen lépéseket tenni az álmáért, amihez nekem kellett a 2016-os óriási kudarc, máris sokat tett a beteljesülésért. Keményen dolgoztam azért, hogy ne legyen kérdőjel, mondjuk az ujjtörésem ezen nem segített, de nagyon örülök, hogy helyrejött, és annak ellenére, hogy az amerikai túrára még nem tudtam elmenni, Birge (Bíró Attila, a szerk.) ugyanúgy számított rám, és ezt folyamatosan éreztette is velem, ami jólesett. Mondjuk, lehet nem is kell megpróbálni megfogalmazni az érzéseimet, mert bármilyen jelzőt ráaggatok, akkor lehet, rontok vele. Az biztos, amikor azt mondjuk valamire, leírhatatlan, nos, ez az. Az ember nagyon fel sem fogja, mennyi munkája van benne, hogy idáig eljutott, de hangsúlyozom, nem ez volt sem az én, sem a csapat fő célja. Az még csak most következik.

Az utat, amin eljutott idáig, a közvélemény is követhette, nagyon sokat írt erről a klubja honlapján, a közösségi oldalán. Azt gondolom, hogy ezen túlnőve, sokak számára egyfajta motivá­tor, példakép lett, akár a hétköznapi életben is.

– Tudatosan akartam, hogy a környezetem igenis tudja, milyen céljaim vannak. Amikor elkezdtük a felkészülést erre a ciklusra, nekem az is célom volt azzal, hogy rendre erről beszéltem, írtam a nyilvánosság előtt, ezzel másokra is hassak. Nagyon sok videót raktunk fel az edzésekről, idézeteket osztottam meg, egy olyan légkört próbáltam magam körül létrehozni, ami arról szól, mindenki tudja, mit akarok. S ha akadnak mások, akiknek nem az olimpia, hanem más célok lebegnek a szemük előtt, akkor legalább ekkora elánnal kell azt is csinálni, mint én. Vágyai rengeteg hétköznapi embernek vannak, de amint tenni kell érte, akkor jelentős részük a kifogásokat keresi, és próbál könnyebb utat járni. Persze ekkora nagy cél egy civil embernek periodikusan jön, egy sportolónak folyamatosan motiváltnak kell tartania magát. Azonban nagyon sokan írtak nekem, milyen jó hatással voltam rájuk, számos visszajelzést kaptam, kapok. Az olimpiai eskütétel után megosztottam a közösségi médiában egy írást, mennyi mindennel járt, amíg eljutottam odáig. Nagyon sokan reagáltak erre is, közte több olimpikon, hogy mennyire tudok akár rájuk is hatással lenni. Sok kisgyerekhez is eljutnak üzeneteim, aminek nagyon örülök. Mert ha belefáradok, akkor a családból, a barátokból, vagy akár az idegenekből is tudok táplálkozni, akik csak pár jó szót szólnak, vagy írnak nekem.

Ezzel a szereppel felelősséget is vállalt magára.

– Igen, tisztában vagyok vele, nyilván nem mindegy, miként kommunikálok kifelé. Azonban szerencse, hogy alapjában nagyon pozitív személyiség vagyok, persze nekem is vannak rosszabb pillanataim, például amikor eltört az ujjam. Ám érdekes, hogy ezekből a szituációkból – tavaly az orrtörés, az ujj­műtét – mindig jól jövök ki, és valahogy sokkal többet adnak, mint amit elvesznek. Ez furán hangozhat, hiszen tavaly nem játszhattam emiatt az Eb-bronzmeccsen, most az Euroliga-finálén, mégis lelkileg mindenképp, de fizikálisan is profitáltam belőlük. Valamiért ez történik velem, de hiszek benne, hogy ezeket visszakapom az élettől, mondjuk most Tokióban. Azt is meg kell mutatni a gyerekeknek, a civileknek is, azon túl, hogy reggeltől estig motivált vagyok és öt éve az olimpiával kelek és fekszek, nem minden szép és jó. S ettől lesz nagyobb értéke az egésznek. Az olimpiai eskütétel kapcsán sokan kérdezték, milyen volt ott lenni. Nos, ezt csak azok tudják igazán, akik ott voltak. Micsoda erőfeszítésbe került azt a lépcsőfokot megtenni, hogy a sok sportoló közül te lehess az egyik, aki ott állhat csillogó szemmel, libabőrös kézzel. Ettől lesz értéke az egésznek. S ezek azok a pillanatok, amiket merni kell élvezni, mert egyszerűen annyi munkát fektettem bele, saját magammal szemben nem érezném fairnek, ha most rágörcsölnék az egészre. Szóval, nagyon élvezem a helyzetet már a bepakolástól, aztán amikor belépünk az olimpiai faluba, vagy a tervek szerint ott leszünk a megnyitón, mert csak hétfőn kezdünk, azok is biztos felemelő élmények lesznek. Nyilván van egy egészséges határ, amit meg kell tartani, nem lehet rajongóvá válni, például ha többszörös olimpiai bajnokok jönnek velünk szembe. Sokat beszélgettünk erről csapatszintem, szerintem ezzel nem lesz semmi probléma. A rajtig még több edzés vár ránk Japánban, de a terhelésből kezdünk persze visszavenni.

A sport mellett az adminisztráció, a szigor olimpiája is lesz a koronavírus miatt. Erre is fel kellett készülni, bár vannak elsőre abszurdnak ható előírások is.

– Valóban, nem sok lehetőségünk lesz az edzések, mérkőzések mellett mást csinálni. Ami pedig minket illet, kaptunk olyan tájékoztatót is, hogy a kispadon ülve csak tapssal lehet buzdítani a többieket, nem szabad kiabálni. Na, erre kíváncsi leszek, hogy érvényesítik, éveket küzdesz életed legfontosabb napjáért, aztán üljél csendben a kispadon? Persze, sok külső körülmény van, amire figyelni kell, száznegyven oldalas szabályzatot kaptunk! Így már lassan annak is örülni fogunk, ha sétálhatunk egyet, és nem bezárva leszünk a szobánkban.

Az elmúlt időszakban megmutatták, bárkit képesek legyőzni, sőt a címvédő amerikaiakat is megszorongatták a világliga-döntőben, ahol ezüstérmesek lettek. Ez kellő önbizalmat adhat.

– Azt gondolom, ha ez lenne a forgatókönyv, hogy az USA-val játsszuk a döntőt, bárki aláírná. Azonban van még több kiváló válogatott, egyiket sem szabad leírni. Egyből ott van a csoportunkban Kína, e csapatról semmit nem tudunk, a rajtot a mindig veszélyes oroszokkal kezdjük, már ekkor megütközhetünk az Egyesült Államokkal, jó lesz, hogy egy brusztos kemény meccset vívhatunk velük, s ha itt még kikapunk, belefér, abból is lehet tanulni a folytatásra. Japán az, aki lefelé kilóg, az a kötelező győzelem kategória, de Kínától sem tartok azért. A legtöbb meccs a világligán, ami nem úgy sikerült, mint szerettük volna, rajtunk múlt. Ez azért jó, mert utána tudtuk, min kell változtatnunk, amire képes volt a csapat. Összességében pozitív visszajelzést adott, benne az is, hogy az Európa-bajnok spanyolokat hosszú évek után szintén legyőztük kiváló játékkal. Persze, kiegyezünk a magyar–amerikai döntővel, de akkor sem bánkódom, ha helyettük más lesz ott mellettünk. Ez jól hangzik, de ehhez iszonyatosan jól kell játszani. Abban is biztos vagyok, ha vége az olimpiának, rá egy hétre teljesen más eredmény születne, ezzel arra utalok, hogy nagyon kiélezett a mezőny. Az első pár ­meccs arról fog szólni, megnézzük, ki milyen állapotban van.

Hogy az álma teljes legyen és az e-mail aláírása valósággá váljon, meg kell nyerni az olimpiát.

– Nem egyeznék ki mással, eddig sem tettem. Van az a pillanat, amikor egy bronznak is nagyon lehet örülni, és zokogni azért, mert csak második lettél. Nyilván azért mentünk ki, hogy aranyérmesek legyünk, szeretem is hangsúlyozni, különben minek csinálnám az egészet, ha megelégszem mondjuk a harmadik hellyel. Örülök neki, hogy a többiek is átvették ezt tőlem. Persze, egy ötkarikás érmet nyerni is különleges, azért az is cél, hogy végre medált szerezzünk a magyar női vízilabdának, minél fényesebbet. Aztán utólag visszatérhetünk rá, hogy alakult, előre azért nem tudom megmondani. Ám én minden erőmmel azon leszek, hogy augusztus 7-én a leendő szót kitörölhessem abból a bizonyos aláírásból.

Előny, hogy négyen klubtársak

A dunaújvárosi klubból négyen, Gréta mellett Magyari Alda, Garda Krisztina és Szilágyi Dorottya vannak a csapatban, ami nagy dolog az egyesület életében is.

– Horváth Brigit nagyon sajnáltuk, hogy neki nem sikerült kivívni a tagságot. Magyari Alda elképesztően sokat fejlődött a nálunk töltött egy szezon során, kapott feladatot, terhet, amivel élni tudott a kapuban. Garda Krisztinek szintén kiváló szezonja volt, aki ha kell, bárhonnan gólt tud lőni. Szilágyi Dorottyával ketten 2017 óta az összes világversenyen szerepelhettünk. Jó érzés, hogy ennyien ott vagyunk a klubból, tudunk egymásra támaszkodni a medencében és azon kívül is, hiszen sokkal jobban ismerjük egymást. Ezáltal a játékoskapcsolatok is jobban működnek.