Frissen Fejérből

2021.08.31. 08:30

Öt esztendő után újra Velencén viaskodtak a wakeboardosok

Múlt hétvégén háromnapos sportrendezvény keretén belül rendezték meg a 23. Wakeboard magyar bajnokságot, melynek ezúttal a Venice Beach Cable Park adott otthont.

Déri Brenda

Láng Ramón inverttrükk közben

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az eseményt Velence város polgármestere, Gerhard Ákos nyitotta meg köszöntőbeszédével:

– Velence Város Önkormányzata nevében kijelenthetem, hogy szívesen látjuk a sportrendezvényeket, és a jövőben is lehetőséget fogunk biztosítani ezeknek a megrendezésére. Körülnézve úgy látom a szemekben, hogy mindenki elszánt és felkészült a versenyre.

A vízi extrém sportban számos jelentkező megmérettette magát, amiről az is árulkodik, hogy kiemelkedően sok kategóriában indultak a riderek, akiknek száma megközelítette 60-at. Egészen a kisebb korosztálytól kezdve a „veteránnak” titulált 40 plusz is rajthoz állt, hogy megmutassa tudását inverten – vízfelszínről indított trükkök, ugrások – és wakeparkban – trükkök ugratókon, slidereken – egyaránt.

A verseny péntek délben kezdődött felkészülési, edzési lehetőséggel, majd szombat reggel elődöntőkkel és reményfutamokkal indult az első versenynap. Vasárnap a döntőben kategóriánként a két továbbjutott versenyző mérkőzött meg egymással. Elsőként a legfiatalabb korosztály kezdte, a Mini Girls és Mini Boys, majd a Girls és Boys, illetve a Junior Ladies és Junior Men. Ezt követték az Open Ladies és Open Men indulói. Végül a Maters Men és Veteran Men zárta a sort wakeboardban.

Láng Ramón inverttrükk közben
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Wakeskate-ben, amely lényegében egy kötés – nincs rögzítve a láb a deszka lapjához – nélküli deszka, pedig szintén Open Men kategóriában indultak. A versenyzők köreit a bírók két fő szempont szerint értékelték, az inverttrükkök 40 százalékot jelentettek, míg az elemeken való trükkök 60-at. Megyénkre leszűkítve rengeteg első helyezettel büszkélkedhetünk, köztük a testvérpárossal, Popelka Petivel és Popelka Lilivel, Bodoki Benivel, Nagy Klaudiával, Papp Lászlóval és Veréczi Zoltánnal. Ezentúl volt csapatverseny is, melyet a Vencie Beach Cable Park csapata nyert. Akik elsőként végeztek, egyedi tervezésű, aranyszínű, rétegelt lemezből készült wake board formájú díjat kaptak, mely Mészáros István keze munkája, a dizájnért és az írásért pedig az ország egyik legjobb graffitiművészét, Balogh Attilát illeti az elismerés.

A verseny fő szervezője, aki egyben a pálya üzemeltetője is, Bodoki Roland az eredményhirdetés után elmondta:

– Büszke vagyok mindannyiótokra! Főleg a csapatomra, amely lebonyolította a rendezvényt. Kemény nyári edzések vannak a hátatok mögött. Külön hála Nagy Leventének, aki számos versenyzőt felkészített a bajnokságra, illetve Banelli Balázsnak, aki pozitív energiájával minden kezdő riderünk kedvence lett. Továbbá köszönöm a csapat többi tagjának is, nélkületek nem működne a gépezet. Akik ezúttal nem kaptak díjazást, ne csüggedjenek, a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét, csak idő kérdése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában