Gurisatti Gyula: Tokió után már Párizs a célkeresztben

A Gurisatti család nyáron „megszállta” Tokiót, hiszen Gréta a magyar női vízilabda-válogatott tagjaként bronz­érmet nyert a nyári olimpián, majd rá néhány hétre édesapja, Gyula is Japán fővárosába repült, hogy sportlövőként részt vegyen negyedik paralimpiáján. A felkészülését nem könnyítette meg a koronavírus, hiszen a megbetegedés utóhatásai miatt hosszabb kihagyásra is kényszerült. A tokiói paralimpiára mindenesetre bizakodva készült, hiszen a tavaszi eredményei egyre jobbak voltak. Sajnos azonban nem úgy sikerült az ősz eleji megmérettetés, mint ahogy tervezte.

– Nagy csalódás volt a paralimpia, sokkal többet vártam magamtól – nyilatkozta lapunknak Gurisatti Gyula. – Egyszerűen nem találtam az igazi énemet, amit hoznom kellett volna. Nem akarok kifogásokat keresni, de kevesebb pihenő jutott, mint amennyi ideális lett volna, nem aludtam jól Tokióban, nehezen tudtam átállni a kinti éghajlatra. Többéves tapasztalat mondatja velem, hogy ez a meleg, párás klíma nem fekszik nekem. Ha melegebb éghajlatra megyek, akkor még a várttól is elmarad teljesítményem, valahogy most sem tudtam ehhez alkalmazkodni. Pedig rengeteget készültünk, az itthoni eredményeim bizakodásra adtak okot. Nyilván volt egy kis versenydrukkom is, hiszen mégiscsak egy olimpián indultam. Ezt jobban kellett volna kezelnem, de sajnos nem tudtam megoldani.

Gurisatti 24. lett 10 méteren, 25 méteren 27., míg 50 méteren a 24. pozícióban zárt. Utóbbi két szám vegyes volt, azaz a női és a férfi sportlövők egy mezőnyben szerepeltek.

– Mind a három számom gyengén sikerült, talán a harmadik utolsó sorozatában teljesítettem úgy, ahogy kellett volna. Ha végig ezt a teljesítményt tudtam volna nyújtani végig a paralimpia alatt, akkor simán döntős lettem volna mindegyik távolságon. Sajnos csak a végére állt össze az egész. Sajnálom, hogy így alakult, talán ha előbb kimentünk volna, máshogy zártam volna, de az olimpiai faluba csak öt nappal a verseny előtt lehetett bemenni, így ebből a szempontból nem volt mozgásterünk. Az időbeosztás sem volt a legjobb, korán kellett lőnöm, ami nem feküdt, hiszen keveset tudtam csak aludni. Az első két nap kivételével éjjel egyig fent voltam, reggel fél hatkor már indultunk a lőtérre, ami másfél órás búszútra volt a szállástól.

Bár az eredményeivel nem elégedett, a körítésre és a szervezők felkészültségére nem lehetett panasza a versenyzőknek.

– Nagyon jó volt a szervezés, illetve a magyar paralimpiai bizottságnak is jár a köszönet, hiszen zökkenőmentes utunk volt. A helyi szervezők lesték minden gondolatunkat, egyszerre öten ugrottak oda a kerekesszékkel segíteni. Semmi negatívumot nem lehet mondani, ilyen szempontból az egyik legjobb olimpiánk volt. Gyönyörű volt a lőtér is, a körülményekre nem lehetett panaszunk az időjáráson kívül – mondta a dunaújvárosi parasportoló, majd kitért az egészségügyi előírásokra is. – Le kellett tölteni egy telefonos applikációt, és ebbe minden reggel felvezettük a hőmérsékletmérésünk eredményét. Minden reggelre kaptunk egy fiolát, amelybe nyálmintát kellett adni. Étteremben plexifalak voltak, mielőtt beléptünk bárhova, megmérték a hőmérsékletünket. Kézfertőtlenítőket mindenhova kihelyeztek, maszk használata pedig étkezésen kívül kötelező volt az egész falu és a helyszínek területén.

A paralimpia után családjával kapcsolódott ki, majd már indult országos bajnokságon is. Edzőjével egyeztetve pedig arra az elhatározásra jutott, hogy szeretne kijutni ötödik paralimpiájára is, Párizsba.

– Ahogy visszajöttem a nyaralásból, már indultam is az országos bajnokságon, és jobban ment a lövés, mint Japánban. Beszéltem az edzőmmel, arra jutottunk, hogy Párizst még megpróbáljuk célba venni. Úgy érzem, lesz még annyi erőm hozzá, valamint az itthoni eredményeim is azt mutatják, hogy van még esélyem arra, hogy egy olimpián jól szerepelhessek. Magammal szemben is van egy olyan elvárásom. Nem hagyhatom így abba, hogy nem alkottam maradandót. Vannak még álmaim, szeretném őket megvalósítani.

Ami a versenyeket illeti, a járványhelyzet továbbra sem könnyíti meg a sportolók életét. Ősszel néhány hazai viadalon kívül egy nemzetközi versenyt rendezhetnek meg jó eséllyel hazai környezetben, Budapesten. Ami a jövő évet illeti, az első nagy, nemzetközi megmérettetésre a tervek szerint a márciusi világkupaversenyig kell várni.