A Vidi játékosai csalódottak voltak

2021.09.23. 21:42

Rászolgáltak az egy pontra a Fradi ellen

A foci igazi, hétközi ünnepe volt az OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és pótolt rangadó. A Ferencváros egy pontrúgással volt jobb.

Ferencz Balázs

Ryan Mmaee ezzel a mozdulattal mattolta a Vidit

Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Hatezer ember előtt lüktető, jó iramú játékot hintett a Mol Aréna Sóstó küzdőterére Magyarország jelenleg talán két legnagyobb rivális együttese, a Mol Fehérvár FC és a Ferencváros. Egyszer az egyik, aztán a másik csapat futballozott fölényben, de a két kapusnak csak elvétve kellett közbeavatkoznia. A Vidinek is volt sansza betalálni, Dárdai remek tekerését például Dibusz bravúrral védte, a hajrában azonban a Fradi örülhetett: egy szöglet nyomán Ryan Mmaee talált be, győztes gólt szerezve. 1-0-ra nyerte a rangadót a Ferencváros.

– Úgy gondolom, ez egy ikszes mérkőzés volt – értékelt a találkozó után Szabics Imre, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője. – Pontrúgások után mi is szerezhettünk volna gólt, azonban ez végül a Ferencvárosnak sikerült. A csapatom rászolgált volna az egy pontra, de gratulálnom kell a vendégeknek a győzelemhez. Dolgoznunk kell a pontrúgások levédekezésén, valamint ezek befejezésén is, mert ez nagyon fontos eleme a mai labdarúgásnak. Jobban kell koncentrálnunk, mert nálunk is ott voltak a helyzetek a rögzített szituációk után – Makarenko fején kétszer is ott volt a labda, de sajnos mi nem találtunk be.

Ryan Mmaee ezzel a mozdulattal mattolta a Vidit
Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

A fehérvári játékosok csalódottan álltak a pályán a lefújás után.

– Úgy éreztem, hogy ezen az estén nem volt jobb nálunk a Ferencváros, de úgy látszik, az a különbség köztünk és a Ferencváros között, hogy a 80. perc után – ahogy Mezőkövesden is – lankadt a koncentrációnk és egy elkerülhető gólt kaptunk rögzített szituációból. Sajnos így nagyon nehéz pontokat szerezni, ha nem tudunk a mérkőzés végéig koncentrálni – vélekedett a középpályás, Szendrei Norbert. – A meccs képe alapján lehet, hogy rászolgáltunk volna legalább a döntetlenre, de ha nem tudunk végig odafigyelni, akkor sajnos megérdemeljük a vereséget. Nagyon csalódottak vagyunk, nincs azonban sok időnk arra, hogy túllépjünk a vereségen, hiszen szombaton újabb fontos hazai meccs következik, amelyet mindenképp meg kell nyernünk, de egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Szurkolóinknak köszönjük a nagyszerű biztatást és a remek hangulatot, amit a MOL Aréna Sóstóban teremtettek ezen az estén.

A Vidi szombaton 19.30-kor a megyei rivális Puskás Akadémia FC-t fogadja a 7. fordulóban.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Kisvárda

6

5

1

10- 5

15

2. Ferencvárosi TC

5

4

1

11- 5

12

3. Paksi FC

6

3

1

2

17-13

10

4. Puskás Akadémia

5

3

2

7-9

9

5. Mol Fehérvár

6

2

3

1

8- 7

9

6. Debreceni VSC

6

2

2

2

17-12

8

7. Mezőkövesd

6

2

2

2

9-12

8

8. MTK Budapest

6

2

1

3

8-9

7

9. Budapest Honvéd

6

2

1

3

8- 9

7

10. Zalaegerszegi TE

6

1

2

3

9-13

5

11. Újpest FC

6

3

3

8-11

3

12. Gyirmót FC Győr

6

3

3

3-10

3

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában