utánpótlás

2021.10.08. 12:00

Új vizeken hajóznak a röplabdások

Az utánpótlás-nevelésben a MÁV Előre Sport Akadémia és az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia összefogott, ezen túl Tálosné Rozsinszky Rita – aki korábban az ÉDRA vezetőjeként dolgozott – utánpótlás szakmai igazgató irányításával zajlik a röplabdás reménységek képzése.

Forrás: Fehérvár

A jövőben még hatékonyabb lehet az ifjú röplabdatehetségek nevelése az akadémián

Fotó: a klub

Az Észak-dunántúli Röplabda Akadémia és a MÁV Előre Röplabda Akadémia közös munkába kezdett, ám ez frigy csak néhány hete öltött hivatalos formát. Maga az ötlet megvalósítása már korábban elkezdődött, de még korántsem ért véget.

– Nagy Róberttel, a MÁV Előre Röplabda Akadémia elnökével ugyanúgy gondolkodunk a röplabdáról, ugyanazok a jövőbeli elképzeléseink. Szeretnénk azt, hogy a gyerekeink fejlődjenek, és ehhez nekünk és az edzőinknek is nagyon komoly szakmai fejlődésen kell keresztülmenni. Az a cél, hogy a gyerekek sokkal magasabb szintet érjenek el az edzésmódszerek által, jobban be tudjunk kapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe. Látjuk azt a fajta lemaradást az edzőképzésben, amely a világ élvonalától messze van. Lépésről lépésre kell eladni az edzőknek az újfajta, a nagyvilágban már megvalósított edzésmódszereket. Ahhoz, hogy jelentős akadémia legyünk és észrevegyenek bennünket, nagyon jó kapcsolati rendszert kell kiépíteni több egyesülettel. Együttműködést kell kötni velük, bár már néhány klubbal folyamatban is vannak efféle törekvések, és folyamatos az érdeklődés. Egy nagy utánpótlásbázist kell kialakítani, hogy a megfelelő gyerekek jussanak el az akadémiai képzésbe. – tájékoztatott a szakmai igazgató.

A jövőben még hatékonyabb lehet az ifjú röplabdatehetségek nevelése az akadémián
Fotó: a klub

Az ÉDRA és a MÁV Előre is rendelkezik már rutinnal az utánpótlásképzésben, ezt minél hatékonyabbá és magasabb szintűvé akarják tenni.

– Az ÉDRA egy új kezdeményezés, a MÁV Előre pedig egy nagy múltú röplabdás klub. Más helyzetben van, mások a lehetőségei. Több nagyon tehetséges lányt találunk már az ÉDRA kötelékében, viszont mivel kevesen vagyunk, nem tudtuk eddig őket olyan lehetőség elé állítani, amely biztosítaná a további fejlődésüket. Ezért is teremt kiváló alkalmat az együttműködés! Találkozhattak egy NB I-es csapattal, mivel két 16 éves lányt meghívtak edzeni hozzájuk, és a közeljövőben be is építhetik majd őket. A két akadémia közös csapata sokkal jobb versenyzési szinten tudja majd folytatni. – tette hozzá Tálosné.

Nem titkolt cél, hogy versenyhelyzet alakuljon ki a csapatok, és a játékosok között, és kerülnjenek be a gyereknek. Eddig nem kellett túlságosan sokat tenniük azért, hogy pályára lépjenek, ez a továbbiakban megváltozik. Azok, akik még többet akarnak, többet kell tenniük. A közös csapatok egyszersmind munkára ösztönzik a csapattagokat, meg kell küzdeniük a sikerért az edzésen és a mérkőzésen.

– Életpályamodellt is ajánlunk azoknak, akik kiemelkedően teljesítenek. Terveink között szerepel egy szülői értekezlet összehívása, melyen informáljuk a szülőket. Szeretnénk, hogy tisztában legyenek azzal, hogy milyen világszínvonalú képzésre készülünk. Elősegítjük a gyerekek tanulmányi előmenetelét, és olyan csapatban játszhatnak majd – több osztályban is –, amely a tudásszintjüknek megfelelő, így akár az Extraligában is pályára léphetnek. Az összefogás első, kézzel fogható sikerét a II. Borbély István Emléktorna megnyerésével érték el az U15-ös fiúk.

Mindenesetre a korosztályos bajnoki küzdelmek már korábban elkezdődtek, mint a felnőtt pontvadászatok, amelyek a következő hétvégén indulnak, és az előző fordulóban nem kevesebb, mint tizennégy találkozót játszottak az Akadémia csapatai. Közülük kiemelendő, hogy a felnőtt NB II-vel idén is összevont U21-es bajnokságban mind a női, mind a férfi csapat is győzelemmel rajtolt.

Emellett feltétlenül meg kell említeni, a klub utánpótlás-játékosai a Széna téri általános iskolában sportági bemutatót tartottak a diákoknak, mintegy kedvet csinálva számukra a röplabdához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában