kiesett a Magyar Kupából

2021.11.09. 20:27

A hajrában kaptak ki az Alba FKC lányai

A női kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában az edzőváltáson átesett Siófok KC rendkívül kiélezett meccsen egy góllal múlta felül az Alba Fehérvár KC csapatát.

Káldor András

Triscsuk Krisztina (fehér) hét találata sem bizonyult elégnek a fehérvári győzelemhez

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nem várt sétagalopp az Alba Fehérvár KC együttesére a Balaton-partján. Ennek fő oka, hogy egy edzőváltás volt. A Siófok KC vezetése hétfőn jelentette be, hogy az eddigi vezetőedző Danyi Gábor lemondott, ám nem sokkal utána a klub megnevezte utódját, a horvát Uros Bregart. Mindenesetre a 42 éves szlovén szakember szerepvállalása nem most került először szóba, a kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént, csupán az akkor megkezdett párbeszédet folytatták most, mint megtudtuk.

Az Albánál némi zavart okozott, hogy pénteken megsérült a Szombathely elleni meccs hajrájában Boris Dvoršek vezetőedző, meg kellett operálni az Achilles-ínét, így ismét a korábbi szakvezető segítője, Józsa Krisztián kezébe került a kormányrúd – ha időlegesen is.

Nagyon gyors kontra-góllal nyitott az Alba, a válogatott keretnél is számításba vett, és meghívott Töpfner Alexandra révén. Majd Tricsuk Krisztina pattintott lövése talált be Csapó Kincső hálójába. Ezt követően Varga Emőke duplázott, és így aránylag magabiztos előnyt kovácsolt a vendégcsapat, 1-4.

Triscsuk Krisztina (fehér) hét találata sem bizonyult elégnek a fehérvári győzelemhez
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Nem működtek a blokkok, ezért akadálytalanul érhette el góljait mindkét csapat. Aztán Tricsuk, majd Takó Viktória talált be fél percen belül, és nem véletlenül kért időt Bregar. Ez nem sokat ért, mert először a meccs folyamán négygólosra nőtt a különbség a 9. percben Boldizsár Bianka lövése nyomán, 4-8. A védekezésre nem lehetett panasz fehérvári részről, igaz a Siófok sem kertelt, és próbált ellenfele nyomába osonni. Majd Ohjama Mana hetesét védte Csapó Kincső, és a túloldalon is egy büntető következett, amelyet Malin Holta lövése után kis híján elcsípett Tea Pijevic. Ezután jött zsinórban négy siófoki találat 20. percre, míg a vendégek kisebb gödörbe kerültek, és Triscsuk közel ötperces gólcsend után volt megint eredményes, 10-12. Ezt követően Takó két gólja jótékony hatással érkezett, így a 23. percre újfent négygólos lett a különbség, 11-15. A szünet előtt még rátett egy lapáttal az Alba, Ohjama hetesével pedig visszaállt az ötgólos differencia.

A pihenőt követően Csapó Kyra kétszer hárított, majd a néhány hete Dunaújvárosból Siófokra igazoló Debreczeni-Klivinyi Kinga harcolt ki egy hetest, melyet Holta értékesített, 15-18. Több fehérvári rontott lövés után közelebb férkőzött a vendéglátó, főleg, hogy Csapó rendre védte az Alba Fehérvár KC próbálkozásait, és Katarina Jezic góljával fel is jöttek egy találatra, (18-19). Besszer Borbála felsősarkos lökete a lehető legjobbkor jött, és Takó indításból lőtt gólja biztossá tette a látogatók előnyét. Aztán egy hazai időt Bregar akkor kért, amikor kellett, mert ismét feljött egy gólra a siófoki gárda, 20-21.. Az egyenlítésért hajtott a Siófok, de Gerhát Kincső a keresztléc alá lőtt lövése, és Takó lerohanásból a hosszúba lőtt lökete igen nyugtatólag hatott az Alba oldalán, 21-24. Az utolsó negyedóra hihetetlen izgalmakat hozott, főleg úgy, hogy Andela Janjusevic betalált a vendéglátó, ráadásul Boldizsár Bianka kapott egy kétperces büntetést is. Új meccs vette kezdetét a hajrában, Such Nelli kísérlete Pijevic zsákmánya lett, és az 50. percben Triscsuk góljánál azt hittük, hogy talán zsebben lesz a továbbjutás. Sajnos nem így történt. A hátralevő időben váltva estek a gólok, de ebből az egymás hibáiból elő csapatok közül először vezetett a végén Holta hetese után a Siófok, majd 15 másodperccel a lefújás előtt Wald Kíra szerezte meg a győztes gólt. Kár érte, mert közel volt a fehérvári továbblépés lehetősége.

JEGYZŐKÖNYV

Siófok KC – Alba Fehérvár KC 29-28 (14-18)

Siófok, 300 néző Vezette: Asztalos Bence, Szalay Zoltán.

Siófok KC: Herczeg, Vojnovic, Csapó Kincső (kapusok), Sirián, Holta 7 (6), Juhász F. 1, Debreczeni-Klivinyi 5, Jezic 4, Lakatos 2, Such 1, Kiss N. 4, Wald 2, Janjusevics 3. Vezetőedző: Uros Bregar.

Alba Fehérvár KC: Pijevic, Tóth Nikolett, Dányi (kapusok), Triscsuk 7, Domokos, Takó 6, Bardi, Gerhát K. 2, Boldizsár 3, Besszer 1, Ohjama 5 (4), Háfra L., Töpfner 2, Varga E. 2 Megbízott edző: Józsa Krisztián.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában