Foci

2021.11.26. 21:40

Csak úgy játsszon az Aqvital, mint februárban

A Merkantil Bank NB II 19. fordulójában az Aqvital FC Csákvár csapata vasárnap 17 órától a Soroksár FC ellen növelheti pontjai számát.

Káldor András

A hétközi játéknapon benne volt a Budaörs SC elleni találkozóban a győzelem lehetősége, ezzel azonban nem tudtak élni a sárga-kékek. 

– Kemény, agresszív meccset játszottunk a Budaörssel, minden négyzetméterért meg kellett küzdenünk. A mérkőzés képe és a helyzetek alapján talán közelebb is álltunk a győzelemhez, bár a mezőnyben többet volt a labda a hazaiaknál – utalt is erre Mónos Tamás vezetőedző a csákvári klub honlapján. 

Vasárnap szintén egy hasonló összecsapás várhat rájuk, mint amilyen a Budaörs elleni volt. A Soroksár az előző idényben stabil középcsapatként a 8. helyen végzett. Vendéglátóként le is győzték a csákváriakat, igaz, egy rendkívül kiélezett és szoros csatában, a 93. percben szerzett Lovrencsics Balázs-találattal 4-3-ra. A februárban lejátszott visszavágó már sokkal jobban sikerült az Aqvital FC-nek, sima 3-0-val küldték haza Madarász Márk, Vörös Tamás és Mim Gergely góljaival Lipcsei Péter tanítványait. 

Mim Gergely

Forrás: a klub

A Soroksár amúgy technikás játékosainak köszönhetően játssza a futballt, és ezt szerdán a Diósgyőri VTK ellen is bebizonyította. A feljutásra pályázó és esélyes borsodi legénység vért izzadt az egy pontért (1-1) a Haraszti úti pályán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában