Röplabda

2021.12.09. 14:30

Kerettagok a MÁV Előréből

A férfi-­röplabdaválogatott keret összetartására kapott meghívót a MÁV Előre SC-Foxconn csapatából Boa Szabolcs és Kholman Norbert.

Káldor András

Kholman Norbert ütései mindig veszélyt jelentenek

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Fotó:

A center és a feladó átló a december 16–22. közötti, érdi összetartás alkalmával csatlakozik majd a nemzeti együtteshez, amelynek elsődleges célja a 2023-as Európa-bajnokságra való kijutás.

A 21. évében járó, 192 centi magas Boa Szabolcs nyáron érkezett a MÁV Előre SC-Foxconn csapatához, korábban a Dunaújváros SE Röplabda Akadémia, előtte pedig a Szolnoki Röplabda Klub gárdáját erősítette. Végigjárta a ranglétrát, pályára lépett a különböző korosztályos válogatottakban. Így az U17-es csapatban 12, az U18-ban 8, míg az U19-es legénységben 9 alkalommal öltötte magára a címeres mezt. Az idei szezonban 11 mérkőzésen számított rá Dávid Zoltán vezetőedző kezdőként a kék-fehéreknél.

– Bízom benne, hogy rászolgáltam a válogatott meghívóra. Már nagyon várom az összetartást, megpróbálom a legjobbat adni, és remélem, hogy ez eredményre vezet – hangsúlyozta Boa Szabolcs.

A 24 esztendős Kholman Norbert 2011-ben kezdett el röplabdázni Dunaújvárosban, Kelemen István edzőnél, majd később Tomanóczy Tibor lett a mestere. Eközben serdülő játékosból NB I-es kerettaggá vált, és Boa Szabolcshoz hasonlóan végig szerepelt a korosztályos válogatott csapatokban. Összesen 20-szor lépett parkettre az U20-as, az U19-es, az U18-as és az U17-es nemzeti csapatban. Többször lett bajnokcsapat tagja az utánpótlásban (serdülő, ifi, junior) a Dunaferr SE együttesével. 2018 nyarán érkezett Székesfehérvárra, és azóta kirobbanthatatlan a Loki kezdőjéből.

– Kicsit meglepő érzés volt, amikor mondta az edzőm, hogy megyek a válogatottba, de örültem is a hírnek. Szeretnék bizonyítani mind a jövendőbeli csapattársaknak, mind magamnak, és remélem, hogy sok dologban tudom majd segíteni őket. Nem lesznek ismeretlenek a játékosok, mert nagy részük volt már csapattársam más klubban vagy az utánpótlás válogatottban – mondta a center.

A Koch Róbert által dirigált válogatott december 21-én és 22-én Romániával játszik felkészülési mérkőzést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában