Videoton

2021.12.27. 14:52

Makarenko tavasszal még tovább fejlődne

Jevhen Makarenko a nyáron érkezett a Mol Fehérvár labdarúgócsapatához, de egyből alapemberré vált. Az ukrán középpályás az ősz végén mutatott formát még magasabb szintre emelné a tavasszal.

Beke Zsombor

Forrás: Dömötör Csaba / MW

Fotó: Domotor Csaba

Jevhen Makarenko a nyáron kinevezett sportigazgató, Sallói István egyik első igazolása volt 2021 augusztusában. A tizenötszörös válogatott játékos hamar a kezdőcsapatban találta magát, és Alef, Loic Nego vagy éppen Szendrei Norberttel karöltve próbálta irányítani a középpályát és az egész csapatot. A szerződtetésével kapcsolatban a Vidi sportigazgatója többször is elmondta, az ukrán érkezésével nemcsak a középpályát erősítették meg egy jó labdarúgóval, hanem honfitársára, Ivan Petryakra is pozitív hatással volt. Ami Makarenko statisztikáit illeti, 16-szor lépett pályára az NB I-ben az ősszel, mindannyiszor kezdőként játszotta végig a találkozókat, gólt nem szerzett, egy assziszt fűződik a nevéhez. Bár nem látványos a középpályán elvégzett munkája, labdaszerzései és indításai kulcsfontosságúak a csapat játékával kapcsolatban. A mértékadó InStat adatai alapján jó néhány alkalommal az adott forduló legjobbjai közé is bekerült. Ahogy a szurkolók, úgy az ukrán középpályás is reméli, a biztató őszi szezon zárása csak a kezdet volt, és tavasszal még feljebb léphetnek mind játékban, mind helyezésben.

 

– A Vidi ambícióit és a csapatunk játékerejét tekintve előkelőbb helyen kéne állnunk a tabellán. Túl sok pontot hullajtottunk el, de megvan a csapatban a potenciál ahhoz, hogy tavasszal előrelépjünk. Voltak remek győzelmeink is az ősszel, és az is fontos volt számunkra, hogy két győzelemmel zárjuk a félszezont, az elmúlt hetek alapján úgy látom, hogy jó úton jár a csapat. Én személy szerint élveztem a játékot az ősszel, megtaláltam a számításaimat Fehérváron és a családom is szeret itt lenni Magyarországon. Tavasszal sok téren fejlődnünk kell, játékban és eredményekben egyaránt, de úgy érzem, erre képes is lesz a csapat – nyilatkozta a klub honlapjának Makarenko.

 

A Mol Fehérvár január első hetében kezdi meg a felkészülést a hónap végi bajnoki folytatásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában