Rajtol a másodosztály is

2022.01.27. 20:44

A Csákvár a tabella 16. pozíciójából várhatja a „tavaszi” folytatatást

A labdarúgó Merkantil Bank Liga küzdelmei is megkezdődnek a hétvégén, az Aqvital FC Csákvár az egy évvel ezelőtt még az NB I-ben szereplő Budafok ellen kezdi meg a bennmaradásért folytatott hadjáratát.

Beke Zsombor

Forrás: Kricskovics Antal

A Csákvár felkészülése, ahogy az első-, és másodosztályú klubok többségében nem volt teljesen zökkenőmentes, sérülések, betegségek és elmaradt felkészülési találkozók befolyásoltak az elmúlt heteket. Mónos Tamás vezetőedző ennek ellenére bizakodó, elvégezte csapatával azt a munkát, amelyet előzetesen eltervezett.

 

– Nem látom borúsnak a felkészülést a sérülések és a betegségek ellenére sem – nyilatkozta lapunknak Mónos. – Megkönnyítette a dolgunkat, hogy füves pályán, Felcsúton edzettünk az esetek többségében. Az egy másik dolog, hogy edzőmérkőzést sokszor játszottunk idegenben műfüvön, de akkor is minőségi gyepen. Az eltervezett munkát megcsináltuk a sérülések ellenére is. Szerettem volna belső védőt igazolni, de egyelőre még nem érkezett meg hozzánk.

 

Ha már igazolások. Az érkezők oldalán szerepel a 21 éves Tamás Nándor, illetve a napokban csatlakozott a Fejér megyeiekhez a 18 éves korosztályos válogatott Mayer János. Tányéros Ádám azonban három év után elhagyta a Csákvárt.

 

– Csatárt is szerettünk volna Takács Tomi mellé igazolni, de végül a kiszemelt nem minket választott. Murai maradt, a bizalom megvan felé is, benne vannak a gólok, remélhetőleg a tavasszal megtalálja majd a góllövő cipőjét. Mayer nagyon fiatal még, megkapja majd a lehetőséget, de még fel kell építeni, hogy nyártól még nagyobb szerepet tudjon kapni. Az NB III-as felcsúti csapatból még egy 2003-as születésű játékos fogja tavasszal az edzéseinket látogatni, hogy a nyári felkészülésre beilleszkedjen és felvegye a tempót. Rajtuk kívül is lehetnek még érkezők, akár a középpályára, akár a védelembe, hiszen ha véletlenül Vaskóval vagy Dullóval történik valami, Mayert nem hozhatjuk olyan helyzetbe, hogy hirtelen sorozatterhelésnek tesszük ki a másodosztályban.

 

A tavaszi rajt, ahogy az őszi is, nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a bajnokságban a Budafok, a Vasas és a Siófok, míg a kupában majd a Paks vár Mónos Tamás együttesére.

 

– Kemény menet lesz, jó csapatok ellen játszunk. Az első félévben sokkal több volt, 5-6 pont is bennünk maradt, ha egy kicsit koncentráltabbak, szerencsésebbek vagyunk, és a kapu előtt jobb döntéseket hoztunk volna, nyugodtabbak lehetnénk. A helyzetkihasználás döntő tényező lehet a tavasszal és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi lehetőséget hagyjunk kárba veszni. Ezen próbáltunk mentálisan és a gyakorlatban is fejleszteni az elmúlt hetekben. Bizakodó vagyok, de nehéz menet lesz, életveszélyes az NB II, kevesen mernek fiatalítani, pedig a másodosztálynak erről is kéne szólnia.

 

A Budafok elleni találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik majd Csákváron. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában