Két fehérvári kel útra

2022.01.05. 14:21

Demeter Bence és Tamás József is Tenerifén fog edzőtáborozni

A Volán Fehérvár két pentatlonistája, Demeter Bence és Tamás József szerepel a felnőtt válogatott keretben, amely január 16-án Tenerifén megkezdi kéthetes, téli, meleg égövi edzőtáborát.

Horog László

Forrás: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Egy éve is ezen időszakban keltek útra a legjobb hazai öttusázók a szakmai stáb tagjaival, két héten át dolgoztak a Kanári-szigeteken, a pálmafák árnyékában. A nyolc sziget legnagyobbján remek körülmények között gyakoroltak, a hangulattal vélhetően ezúttal sem lesz gond, a hazai klíma után komoly felüdülést jelent a folyamatos napsütés, az úszóedzések bonyolítása szabadtéri medencében, a futótréning adott esetben az óceán partján. A Volánt két sportoló, valamint egy tréner képviseli, az olimpikon, Demeter Bence, a fiatal tehetség, Tamás József kel útra, az edzői stábot Vitéz László erősíti. Utóbbi egy éve is ott ült a gépen, a két sportoló a tavalyi edzőtábort kihagyta.

– Kisebb sérüléssel bajlódom, az edzéseket október végén kezdtem, a bal talpamat érzem, emiatt voltak napok, amikor nem tudtam teljes intenzitással dolgozni. Szeptemberben megnyertem a katonai vb-t Drzonkówban, aztán pihenő következett, majd indult az újabb felkészülés, amit az ünnepek alatt szakítottam meg kis időre. Az utóbbi években rendszeresen rajthoz álltam vívóversenyeken, a talpam miatt erre most nem került sor, a sérülés a futásnál és a vívásnál hátráltat, kicsit meg is akasztotta a jól induló felkészülésemet az idei szezonra. Hol jobban, hol kevésbé fáj, amúgy minden rendben van velem – mondja Demeter Bence.   

 

A versenyző egy éve nem vett részt a tenerifei edzőtáborban, ebből következően várja a mostani gyakorlásokat.

– Örülök, hogy Tamás Joci, valamint az erőnléti munkájára ügyelő Vitéz Laci is velem tart. Különleges szezon lesz az idei, immár az új szisztémában bonyolítják a viadalokat, még nem vettem részt ilyen tesztversenyen, amely négy napon át zajlik. Csütörtökön lemegy a selejtező, általában három csoportban, pénteken lezajlik a körvívás, szombaton az elődöntő 36 versenyzővel, vasárnap pedig következik a döntő, másfél órába sűrítve, 18 sportolóval. Ez lényegesen megterhelőbb, mint korábban, de fel lehet rá készülni. Arra kíváncsi leszek, miként sikerül az összes számot 90 percben megrendezni, de biztosan megoldják a rendezők.

Az utánpótlás korosztályból frissen kiöregedő, 21 esztendős Tamás József első külföldi edzőtáborozására készül a felnőtt válogatottal.

– Nem jártam még a Kanári-szigeteken, várom az utazást. Úgy hallottam, 10-12 férfi versenyző kel útra, jó, hogy köztük vagyok én is. Itthon már sokszor tréningeztem a válogatott kerettel, azonban az országhatárokon túl most dolgozom velük először. Ha a februári, fedett pályás budapesti viadalon, majd a tavaszi felnőtt ob-n jól szerepelek, megnyílik az ajtó előttem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában