Magyarok feszültek magyaroknak

2022.03.17. 18:00

Az enyingi birkózópalánta, Kató Barnabás revansra hívta legyőzőjét

A futball-legenda, Kű Lajos által életre hívott Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság soros megmérettetésének a Veszprém megyei Ősi adott otthont. Ahol az Enyingi VSE birkózói taroltak.

Ferencz Balázs

Az enyingiek (b-j): Piros Tibor edző, Pavelka Levente, Biró Gergő, Rafael Krisztián, Kovács Kornél, Kató Barnabás, Aladics JázminF:EVSE

Forrás: Egyesület

A veszprémi birkózó szakosztály szakmai felügyelete mellett mindkét fogásnemben mérettették meg a fiúkat és lányokat az óvodás korcsoporttól egészen a serdülőkig. Az Enyingi VSE birkózóinak mindegyike éremmel zárta az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot, melyen  a rendező Veszprém és fiókegyesületei, valamint az enyingiek mellett a vajdasági Zentáról és Magyarkanizsáról, valamint Székesfehérvárról és Tatabányáról érkező versenyzők léptek szőnyegre. Miután a korosztályok és súlycsoportok széles skálán fogadták a nevezőket, minden ifjú birkózó talált magának ellenfelet.
 

Az enyingi vezetőedző, Piros Tibor elmondása szerint a gyerekek jól teljesítettek, sőt akadt, aki kiemelkedően, hiszen versenyen  kívül is csatába szállt.
Pavelka Levente, Biró Gergő, Rafael Krisztián, Aladics Jázmin aranyérmesek lettek, míg Kovács Kornél és Kató Barnabás ezüstérmet szereztek. Utóbbi olyannyira nem kívánt beletörődni döntőbeli vereségébe, hogy versenyen kívül revansra hívta legyőzőjét, s visszavágott. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában