Rómában teljesítette újabb célját

2022.04.02. 15:00

A maratonista maratoni céljai

Németh Tibor székesfehérvári amatőr sportoló kiemelkedő eredménnyel zárta a római maratoni futóversenyt. A Honvéd Szondi színeiben versenyző futónak nagy tervei vannak idénre.

Németh Krisztián

Németh Tibor és Takács Péter a maratonin kapott éremmel

Forrás: A klub

A negyvenéves jubileumát ünneplő római maratoni futóversenyen a Honvéd Szondi SE színeiben a triatlonszakosztály vezetője, Takács Péter és Németh Tibor vett részt. Utóbbi igen komoly terveket fogalmazott meg, amelyeket meg is valósított az Örök Városban.

 

Németh Tibor 25 ezer indulóból a 83. helyezést érte el, korosztályában pedig 2 óra 53 perces idővel a harmadik lett!

 

Az 52 éves amatőr sportoló számára Róma a sokadik állomás volt. Több nemzetközi maratoni versenyt teljesített már. Berlinben is teljesítette a 42,195 kilométert.

 

– 2018 után másodszor álltam rajthoz a római maratonin, egyébként az ország több futóversenyén is indultam – meséli Németh Tibor. – A történet úgy indult, hogy a családdal szeretjük Olaszországot, és a kirándulásokat mindig összekötöttem egy-egy maratoni futással. Novemberben lefutottam a barcelonai maratonit, ott hetedik lettem a korosztályomban, a római nehezebb volt, ezért is örülök a harmadik helynek. Az összetett 83. helyemről nem is beszélve, mert sok profi atlétát láttam kiállni a pálya szélére. Nem volt ideális az időjárás, 8 fokban rajtoltunk, aztán a 30. kilométertől 22 fokra emelkedett a hőmérséklet, ami megütött valamelyest. 14–15 fok az ideális hőmérséklet.

 

Németh Tibor nagy célja, hogy mind a hat nagy nemzetközi maratonit teljesítse.

 

– Márványtáblára vésik azok nevét, akik mind a hatot teljesítik. Magyarországon, ha jól tudom, tizenegynél járunk. Az motivál, hogy minél többen legyünk a táblán.

 

Berlint, Londont és Chicagót már kipipálta a fehérvári futó. November elején a New York-i maratoni a következő állomás, aztán jöhet Boston, végül Tokió.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában