A fehérvári hokisok másfél évtizede szereztek jogot a részvételre az EBEL-ben

Eredményesség tekintetében a közelmúltban értek a csúcsra azzal, hogy döntőt vívhattak a Red Bull Salzburggal, korábban az elöntőbe sem tudtak bekerülni a kék-fehérek az EBEL, majd ICEHL névre keresztelt sorozaton. Azonban ahhoz, hogy a klub idáig jusson, kellett a másfél évtizeddel ezelőtti klubvezetők, szponzorok támogatása. A fehérváriak fejest ugrottak a mélyvízbe, ugyanis nem nagyon tudták, mire vállalkoznak 2007 nyarán. A minap tartott vacsorán megjelentek az egyesület korábbi és jelenlegi vezetői.

-Mondhatnám azt, hirtelen felindultságból kérvényeztük a felvételünket az osztrák ligába, de ez nem lenne igaz. Ugyanis előzőleg voltak nagyon komoly rendezvényeink, 2002-ben B-csoportos vb-t rendeztünk, amelyen majdnem feljutottunk az elitbe. Két évvel később a magyar válogatott Fehérváron fogadta Kanadát, aztán háromszor rendeztük a Continental Kupa döntőjét, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben. Az immár a nemzetközi szövetség női szekciójában dolgozó klubmenedzserünket, Elekes-Szentágotai Blankát megkértem, tudakolja meg az IIHF-nél, mennyibe kerülne a Continental Kupa négyes döntőjének megrendezése. Komoly küzdelem volt akkoriban a bonyolításért, amelyben a rendező automatikusan indul, a korábbi győztes is, valamint a különböző ágakról még két együttes – közli Ocskay Gábor, aki elévülhetetlen érdekemet szerzett a fehérvári és a magyar hoki felemelkedésében.

Hozzáteszi, a nemzetközi szövetségnél ijesztően nagy számot mondtak a jogdíj kapcsán, ezért abban az évben nem sokan kapartak, hogy rendezhessenek.

-Jeleztük, rendeznénk, de nem ennyiért. Engedtek, aztán még engedtek, bevállaltuk a rendezést. Gazdaságilag jól jöttünk ki ezekből a kupákból, valamint szerencsénk is volt, az NHL-ben nem tudtak megállapodni a bérekről, világsztárok jöttek át Európába, azokhoz a klubokhoz is, akiket mi vendégül láttunk, félelmetes hokisok karistoltak a Raktár utcai jégen, elképesztő hangulatban, 5-6 világsztár volt egyszerre pályán. Az olasz-kanadai tréner, Pat Cortina volt az edzőnk, ő is telefonálgatott, hogy igazoljunk mi is valami nagy nevet, vagy neveket, végül nem sikerült. Sztárjátékost szerződtetni 2-3 hónapra – mert ennyire időre jöttek volna -, nem tűnt logikusnak, meg az anyagi lehetőségeink sem igazán engedték meg. Pat Cortina 2004-ben érkezett hozzánk, Jan Jaskót váltotta, aki három, sikeres, fehérvári év után visszatért Szlovákiába, a HKM Zvolenhez. A zólyomiakkal Jasko nyerte Fehérváron a Continental Kupát, a döntőben a Dinamo Moszkvát verték 2-1-re.

Összesen háromszor bonyolították a fehérváriak a kupa fináléját, valamint rendszeresen döntőztek az Interligában és a hazai bajnokság küzdelmeit menetrendszerűen nyerték. Azonban az Interligából az osztrák együttesek távoztak, sőt, az EBEL-ben szerencsét próbáló – első idényében már elődöntőig jutó HK Jesenice - mellett az Olimpija Ljubljana is az EBEL felé vette az irányt, 2007 tavaszán.

- Az Interliga már közel nem képviselt olyan játékerőt, mint korábban. Több szponzorunk jelezte, ahhoz, hogy a korábbi nagyságrendben támogassanak, erősebb, nemzetközi pontvadászaton kellene indulnunk. Véget ért a szezon, a Slavija Ljubljana ellen megnyertük az Interligát, aztán a magyar bajnokságot is. A hazai szövetség főtitkára, Kovács Zoltán hétvégén, délelőtt hívott, hogy az osztrák liga honlapján megjelent, 9. csapatként az Olimpija beadta nevezését, amit minden bizonnyal el is fogadnak. Én hétfőn kora délelőtt az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója, egyben a sportklubunk társelnöke, Tóth István irodájában kezdtem, elmondtam az elképzeléseimet. Abban maradtunk, megyünk előre, de nem tudtuk, mire vállalkozunk. Nem sok időnk volt, jelentős bankgaranciát kellett letennünk, egy teljesen más világba cseppentünk, eleinte reménytelennek látszott a helyzet. Az anyacég vállalta a pénzügyi fedezet biztosítását, Blankával kimentünk több megbeszélésre, aztán ők jöttek hozzánk, körülnéztek, majd a klubok szavaztak. Végül egyetlen csapat voksolt ellenünk, a Graz, a többiek mellettünk, elkezdődött a fantasztikus utazás, ami a mai napig is tart. Az első tizenhat meccset elvesztettük, aztán ahogy múltak a meccsek és az évek, úgy léptünk mindig előre, lettünk egyre rutinosabbak, tapasztaltabbak.

Tóth István tisztán emlékszik az akkori történésekre. „A csapat 2003-tól gyakorlatilag egyeduralkodó volt itthon, kinőttük a hazai bajnokságot. A Continental Kupák jól sikerültek, de az évente mindössze egyetlen hétvégét jelentett. 2007 áprilisát írtunk, amikor Ocskay Gábor megkeresett, érdemes belevágnunk az osztrák bajnokságba. A szakmai elképzeléseit maximálisan támogattam, de megkérdeztem, bírjuk majd ezt anyagilag? Egyikünk sem tudta a választ, de belevágtunk. Visszatekintve az elmúlt másfél évtizedre, ha akkor nem lépjük meg, a magyar hoki nemzetközi szinten továbbra is a futottak még kategóriába tartozna, nem jutunk fel az A-csoportba 2008-ban, 2015-ben és 2022-ben. A magyar hokis társadalom részéről komoly ellenállásba és irigységbe ütköztünk, dacoltunk a gáncsoskodókkal, az elszántak, ugyanakkor  keveset tudók magabiztosságával elindultunk egy új úton. Jól döntöttünk. Az volt a sportklub és szakosztály vezetésének a feladata, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk az új kihívásokhoz. Azt hittük, profik vagyunk ehhez a ligához is, aztán gyorsan kiderült, lelkes amatőrök. Egyre inkább belejöttünk, az elnökségben olyan vezetők ültek, aki a gazdasági életben már bizonyítottuk, kidolgoztuk azt a modellt, amivel egyre eredményesebbek voltunk gazdaságilag, marketing és kommunikáció tekintetében, a szakmai irányvonalat pedig mindig Ocskay Gábor adta. Büszke vagyok arra, hogy anno letettük a mai sikercsapat alapjait.”