Szolnokon, az Olajbányásznál folytatja

2022.06.22. 18:11

Lukács Norbert távozott az Albától

Bár a fehérváriak marasztalták, nem hosszabbította meg szerződését az egyik legnagyobb hazai kosaras tehetség, Lukács Norbert. A bedobó a tavaszi kupagyőztes, ám a bajnokságban a negyeddöntőben búcsúzó Szolnok együttesét erősíti a folytatásban.

Horog László

Balra Lukács Norbert, jobbra Takács Milán. Lukács az elkövetkező két évben a Szolnoki Olajbányász együttesében pattogtat

Forrás: Horog László/Fejér Megyei Hírlap

Kosaras pályafutását 10 évese kezdte az Alba utánpótlásában, a felnőtteknél 18 évesen mutatkozott be Lukács Norbert, aki május 18-án töltötte 21. életévét. Az egyik legtehetségesebb hazai kosaras a TF ellen szerepelt először az alapszakaszban, minden évben egyre fontosabb szerephez jutott a kék-fehéreknél. A válogatottal 2018 nyara óta készül, első meccsét tavaly februárban játszotta felnőtt nemzeti együttesben, az ukrajnai Eb-selejtezőn, Kijevben. Premierje során, a kezdés után nem sokkal, első labdaérintésre kosarat szerzett a vendéglátók ellen. Azóta ötször szerepelt címeres mezben, tavaly nyár elején, Japánban parkettre lépett a nyári, ötkarikás játékokra készülő házigazdák, Belgium és Finnország ellen, a télen pedig szóhoz jutott a Montenegró elleni vb-selejtezőkön, Podgoricán és Debrecenben is.

A 2021-22-es szezon végén lejárt az Alba Fehérvárral kötött szerződése, a fehérváriak szerették volna megtartani saját nevelésű játékosukat, azonban Lukács másként döntött, Szolnokon folytatja. Két évet írt alá a 2020-21-es idényben a Falco mögött ezüstérmes piros-feketéknél.

- Fehérváron marasztaltak, szerették volna, ha meghosszabbítom a lejáró szerződésemet, ám én mindenképpen váltani akartam. Meggyőződésem, a karrierem szempontjából Szolnok volt számomra a legjobb megoldás. Úgy gondolom, ez egy újabb lépcsőfok a pályafutásomban. Az Albának mindent köszönök, itt nőttem fel, itt mutatkoztam be az élvonalban és innen lettem tagja a korosztályos, címeres mezes együtteseknek, majd a felnőtt válogatottnak – mondta a feolnak Lukács Norbert.    

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában