Frissen Fejérből

2022.07.15. 15:00

Válogatott irányítót igazoltak a fehérvári kosarasok

Aláírta szerződését az Alba Fehérvárral a nagyszerű idényt maga mögött hagyó, válogatott irányító, Somogyi Ádám.

Horog László

Somogyi Ádám (labdával) remekül játszott a Falco együttesében is

Forrás: ORIGO

Fotó: Marton Koncz

Ahogy mondani szokták, a leigazolása telitalálat. A nemzeti együttesben is egyre több lehetőséghez jutó, 22 esztendős kosárlabdázó remekül játszott a 2021-22-es bajnokságban, komoly érdemeket szerzett az ismételten aranyérmes szombathelyiek sikereiben, a hazai pontvadászat mellett a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában is kiegyensúlyozottan teljesített. A válogatottban is egyre inkább meghatározó, minden mérkőzésen számít rá Ivkovic Stojan szövetségi kapitány. A Fehérvárban, mezőnyposzton Vojvoda Dáviddal és Pongó Marcellel együtt fontos szerep jut Somogyi Ádámnak a 2022-23-as szezonban. 

– Nagy öröm, hogy minket választott. Somogyi nagyon fiatal, mégis nagy csatákban edződött kosárlabdázó, aki biztosan húzóembere lesz együttesünknek is. Minden adottsága megvan, hogy kulcsfigura legyen, meggyőződésem, vele még erősebbek leszünk. Nagy céljaink vannak a következő idényben is – mondta Simon Balázs, a fehérváriak ügyvezetője.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában