Röplabda

2022.08.19. 13:10

Új támogató a MÁV Előrénél, új név az Extraligára

A MÁV Előre SC női röplabda csapata ezen túl MÁV Előre SC-ST Solar néven szerepel majd az Extraligában és a Magyar Kupában.

Káldor András

A MÁV Előre SC női (kék) röplabdásai idén már a legmagasabb osztályban versenyeznek

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A kék-fehér hölgykoszorú MÁV Előre SC-Bericap néven harcolta ki tavasszal az NB I-ben az elsőséget, és jutott fel a legmagasabb osztályba. Itt azonban már minőségi napelemrendszerek kiépítésében jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező ST Solar és a MÁV Előre Sport Club névadó támogatói megállapodásának köszönhetően már új néven léphetnek parkettre Nagy Fanni vezetőedző tanítványai.

- Fontos volt számunkra, hogy egy olyan partnert találjunk, amellyel hosszú távon, sikeresen együtt tudunk működni. Új névadó szponzorunk szívügyeként kezeli a röplabdát és szenvedéllyel viszonyul hozzá, elkötelezett a sportág iránt. Célunk, hogy az ST Solar és a MÁV Előre SC is megtalálja a számításait a megállapodás keretein belül. – hangsúlyozta Szabó György, a MÁV Előre SC ügyvezetője.

- A MÁV Előre munkásságára már korábban felfigyeltünk és azt tapasztaltuk, hogy az az alázatos munka és a hosszútávú víziók, amelyeket célul tűztek ki maguk elé, teljes mértékben a mi hitvallásunkkal azonos. Hiszünk benne, hogy a munkának mindig megvan az eredménye. Ahogyan a MÁV Előre, úgy mi is a kiszámíthatóság mellett a megbízhatóságot tartjuk a szem előtt. A női röplabda az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül és bízunk benne, hogy támogatásunkkal ezt még magasabb szintre tudják emelni. – tette hozzá Kovács Zoltán, az ST Solar ügyvezető igazgatója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában