A második siker

2022.09.26. 21:35

Remek utolsó harmadnak köszönhetően nyert a Volán

Az ICEHL hétfői játéknapjának egyetlen mérkőzésén a Hydro Fehérvár AV19 a BEMER Pioneers Vorarlberg jégkorongcsapatát fogadta.

Beke Zsombor

Nagy volt a vendégek (fehérben) kapuja előtt a forgalom az egész mérkőzésen

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A két együttes a forduló előtt ugyanannyi lejátszott mérkőzés után azonos pontszámmal állt az osztrák központú ligában. A ligaújonc Vorarlberg a bemutatkozó mérkőzésén 3-0-ás vereséget szenvedett a Bolzanótól, majd a következő körben meg is született az első siker, hiszen hazai jégen a Klagenfurtot verte meg a Pioneers. Az első győzelmet, 8-5-ös vereség követte a Villach ellen. A Volán sem rajtolt a legjobban a ligában. Kevin Constantine alakulata ugyan az első körben simán nyert a Pustertal otthonában, később a Salzburgban, majd a Raktár utcában a Ljubljana ellen sem jutott pont Háriéknak, így a hétfői bajnokin a cél nem lehetett más, mint begyűjteni az idei második bajnoki sikert. 

A Fehérvárba visszatért sérülése után Nilsson, valamint letöltötte eltiltását Erdély Csanád. Utóbbi ha már újra a jégen lehetett rögtön helyzetbe is került az első cseréjében, de Caffi résen volt két esetben is. Később a harmadik sor is megvillant, Vértes, Terbócs, Bartalis volt a korong útja, utóbbi próbálta megkerülni a kaput, de nem tudott betalálni. Nem álltak le a hazaiak, Ambrus Gergő szólója után Németh került helyzetbe, majd Kuralt kapott forintos passzt Háritól, de lövés közben eltört a szlovén támadó ütője. Hét perc eltelte után a korong a Vorarlberg kapujában kötött ki, de a játékvezetők szabálytalanság miatt érvénytelenítették a találatot, sőt Findlay két percre kiülhetett a büntetőpadra is. A vendégek többször is zavart okoztak Horváth kapuja előtt, de a hálóőr és a védelem állta a sarat. Öt az öt ellen Bartalis ugratta ki Vértest, aki majdnem megszerezte második ICEHL-gólját is, de Caffi mamuttal hárított. Nyomtak a kék-fehérek, de nem sikerült megszerezni a vezetést, a túloldalon Horváthnak is akadt dolga az osztrákok veszélyes kontráinál. 

Kuralt hatalmas helyzete nyitotta meg a második húsz percet, a szlovén támadó Háritól kapott jó passzt, de a közelről leadott lövést védte Caffi. Másfél perc után megszerezte a vezetést a Volán, Findlay emelte rá távolról, a társak jól takartak a kapus előtt, így a pakk a kapuban kötött ki, 1-0. A túloldalon nagy helyzetben Lebeda ütött luftot az üres kapuval szemben. Pár minutummal később Hári is elütött a korong felett nagy ziccerben, jól játszott a Volán, érett a második hazai találat. A harmad közepén beszorult a Vorarlberg, Kuralt próbálkozása is veszélyt hordozott magában, majd Hári szép cselek után tüzelt középről, de Caffi védett. Nyolc perccel a harmad vége előtt komoly egyenlítési lehetőség maradt ki szerencsére, Macierzynski ziccerét fogta Horváth, majd Spannring próbálkozásánál is résen kellett lennie a magyar hálóőrnek. A játékrész végén emberelőnyben támadhatott a Pioneers, és a vendégek éltek is a fórral, Macierzynski mattolta közelről Horváthot, 1-1. Megzavarodott a Fehérvár a bekapott góltól, és az osztrákok ezt kihasználták, Jacome révén már ott volt az előny, 1-2. 

A harmadik harmad bár a Vorarlberg fölényével kezdődött, később Fournier távoli lövése, majd Kuralt és Erdély ziccere jelezte, a Fehérvár meg akarja fordítani a találkozót. 13 perccel a mérkőzés vége előtt a hazai fölény góllá érett, Newell lőtte ki szépen a jobb alsó sarkot, 2-2. A játékrész derekán öt a négy ellen támadhatott a Volán, és jött is a gól, Nilsson mattolta Caffit, 3-2. Három perc volt vissza a találkozóból, egy kipattanót Petan értékesített, 4-2, A vendégek mestere levitte a kapusát, de ebből is a Fejér megyei alakulat jött ki jobban,  Newell üres kapus gólja végleg eldöntötte a három pont sorsát, 5-2.

A Hydro Fehérvár AV19 begyűjtötte második bajnoki sikerét is, folytatás pénteken, amikor az olasz Asiago gárdája látogat a Raktár utcába.

Jegyzőkönyv:

Hydro Fehérvár AV19 –BEMER Pioneers Vorarlberg 5-2 (0-0, 1-2, 4-0)

Székesfehérvár, 1807 néző. V.: Soós, Siegel, Gatol-Schafranek, Jedlicka.

AV19: Horváth D. – Stipsicz, Nilsson 1, Newell 2 (1), Hári (1), Kuralt – Fournier, O’Brian, Erdély, Findlay 1, Petan 1– Betker, Szabó D., Vértes, Bartalis, Terbócs (1) – Horváth M. (1), Ambrus G., Németh, Sarauer, Ambrus Cs. Vezetőedző: Kevin Constantine. 

Vorarlberg: Caffi – Bull (1), Birnstill, Jacome 1, Eriksson, Metzler – Viveiros (1), Pallestrang, Macierzynski 1, Sandhu (1), Spannring – Korecky, Reinbacher, Maver, Zitz, Plnoer – Göggel, Summer, Gehringer, Lebeda, Erne. vezetőedző: Marc Habscheid.

Kiállítások: 4, ill. 2 perc.
Kapura lövések: 27-18.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában