Parázs meccsek

2022.10.01. 11:31

A 10. Superfight Series gálát rendezik szombaton Fehérváron

A királyok városában a ring királyaival (és királynőivel) jubilál a Superfight Series Hungary október 1-jén. A meccseket felvezető hivatalos sajtótájékoztatón nemcsak parázs meccseket ígértek, a Világjátékok-bronzérmes Nardelotti Ajsa személyes példát is hozott a 10. gála jelentőségére.

Feol.hu

Kispál Balázs, a egyik rendezvény szervezője

Fotó: PRÉMIUM MÉDIA & SPORT MANAGEMENT ZRT

– Jubilálunk. Ez a tizedik alkalom a Superfight Series életében. Tavaly már rendeztünk gálát Székesfehérváron, most pedig visszatértünk. Nagyon köszönjük a támogatóknak, hogy lehetővé tették, hogy itt egy újabb nagy szabású, a sorozathoz valóban méltó tizedik gálát rendezhessünk – kezdte mondandóját Kispál Balázs az esemény egyik főszervezője a péntek délutáni sajtónapon.

Hozzátette: a szombati gálán négy órakor nyitnak majd a kapuk, ekkor kezdődik a mérlegelés az amatőr sportolók számára, ötkor pedig már ringbe is szólítják az első párost. A KÖFÉM csarnokban rendezett est első három mérkőzése szól az amatőrökről, ezt követően pedig egyre növekvő tét és feszültség mellett folytatódik a program.

– A rövid szünetet és a hivatalos megnyitót követően indul az esti program, a tizenkét mérkőzésből kilencet K-1-, hármat muaythai-szabályrendeszben rendezünk majd meg. Úgy gondoljuk, egy nagyon kemény fightcardot sikerült a tizedik gálánkra összehozni, kemény és parázs összecsapásokra számítok. Mindenkinek sérülésmentes, kiváló mérkőzéseket kívánok – tette hozzá.

Ezt követően a másik főszervező, Nagy Balázs vette át a szót, aki arról beszélt jelen gazdasági helyzetben igencsak kiszámíthatatlan környezetben kellett tető alá hozni a gálát.

– Nagyon, de nagyon nehéz volt – kezdte –, nagyon kemény döntéseket kellett meghozni, de a gála és a sportolók érdekében úgy érzem, sikerült 120 százalékig odatennünk magunkat. Hiszem, hogy minden nehézséggel együtt megérte a holnapi gála, és minden nehézséggel együtt, kemény, parázs csatákkal emelitek majd minél magasabbra a rendezvény fényét – szólt immár a résztvevő harcosokhoz.

A kapuk 16 órakor nyitnak az érdeklődők számára, a profi gála programja 18 órakor kezdődik. A szervezők ígéretei szerint pedig nemcsak kőkemény mérkőzések, hanem a jubileumhoz méltó zenés-táncos showelemek is várják majd az érdeklődőket

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában