Rutinos csapat otthonában ikszeltek

2022.10.03. 15:30

Fontos pontot szereztek a vidis lányok

A középmezőnybe tartozó Astra Activtek HFC Üllő vendége volt a Mol Fehérvár FC női labdarúgócsapata a Simple Női Liga hetedik fordulójában. A fehérváriak meglepték rutinos ellenfelüket.

Ferencz Balázs

Forrás: Kricskovics Antal

Az Astra HFC már 2013 óta tagja a női élvonalnak, s az idei pontvadászatban sem kezdtek rosszul. Az újonc fehérváriak célja nem lehet más, mint a bentmaradás, s alaposan megnehezíteni ellenfelei dolgát. A Szekszárd ellen aratta egyetlen győzelmét a Vidi még az első fordulóban, így alaposan ki voltak éhezve a lányok az újabb sikerre. Az Astra otthonából elhozott egy pont mindenképp becsülendő teljesítmény. 

Ahogy arra számítani lehetett, az Astra dominált a találkozó elején, azonban Gajdóczi Tibor lányai kiugrásra készen védekeztek. A 28. percben Pécsi Dóra labdaszerzése után Szehofner Vivien iramodott meg, s bal belsővel lőtte ki a hosszú felső sarkot. A házigazdák azonban még a szünet előtt egyenlítettek. Egy szöglet után Szabó Boglárka fejelt öt méterről Terestyényi kapujába. 

Fordulás után többnyire mezőnyharc folyt a pályán, az Astra az utolsó negyedórában beszorította a Vidit, de képtelen volt betalálni. A Mol Fehérvár FC a döntetlennel már 4 pontos, ezzel tizedik a tabellán.

Astra-Activtek HFC Üllő - MOL Fehérvár FC 1-1 (1-1)
Simple Női Liga 7. forduló, Üllő

Astra: Halla - Vicsek, Véninger, dr. Tatai, Cremer - Vidács, Szabó Boglárka, Taylor, Kós, Szakonyi, Madrid. Vezetőedző: Király Bianka

Vidi: Terestyényi - Bognár, Szehofner, Tenyei-Tóth, Pécsi, Szabó Bernadett, Jánosi, Földvári (Farkas, 76.), Székely, Romanoczki, Simon. Vezetőedző: Gajdóczi Tibor
Gólszerző: Szabó Boglárka (36.) ill. Szehofner (28.)

A Puskás Akadémia FC Diószegi Fanni, Mayer Zsófia, Zán-Fábián Panna és Nagy Lili góljaival 4-0-ra verte a Kelen SC-t. A felcsúti lányok 14 ponttal a 4. helyen állnak a Ferencváros, a Győr és az MTK mögött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában