2022.10.17. 16:00
Visszatérők a Mol Fehérvárnál: Huszti Szabolcs az új edző, Juhász Roland sportigazgató
A hétfő délutáni edzést már Huszti Szabolcs tartotta a Mol Fehérvár FC NB I-es együttesének. A tisztségéről lemondó Sallói István sportigazgatói posztját Juhász Roland tölti be a piros-kékeknél.
Újra együtt
Forrás: Tóth Gabriella/molfehervarfc.hu archív
Szombat este csúfos vereséget szenvedett a sereghajtó, addig még nyeretlen Vasas FC vendégeként a Mol Fehérvár FC. A 2-0-s zakó a tabella kilencedik helyére süllyesztette az utóbbi bő évtizedben rendre bajnoki címért, vagy érmekért csatázó Vidit, s az elmúlt időszak eredménytelensége és kilátástalan játéka indokolta és sejtette, hogy változtatni kell valamin. Vasárnap délelőtt Preisinger Sándor adta az utasításokat azon labdarúgóknak, akik kevesebbet játszottak a hétvégén, míg Michael Boris a vonal mellől figyelte az edzést. Vagyis a siralmas, angyalföldi fiaskót követő napon csend honolt a Sóstón.
Mindeközben azonban az edzőpályáktól távol a piros-kékekhez sportigazgatóként 2021. nyarán visszatérő egykori klasszis Vidi-játékos, Sallói István beadta lemondását, amit a klub el is fogadott. Sallói regnálása alatt a fehérváriak az Európa Konferencialiga playoff-köréig meneteltek. A sportigazgató mellett távozott a klubtól a néhány hónapja szerződtetett vezető-játékosmegfigyelő, Zoran Kuntics, valamint az NB III-as együttes vezetőedzője, Györök Tamás is.
Hétfőn délelőtt aztán a Mol Fehérvár FC bejelentette, hogy a vezetőedző, Michael Boris is távozik. A német szakember február 16-a óta irányította a Vidi szakmai munkáját, 32 tétmérkőzésen 13-szor vezette győzelemre az együttest. Az OTP Bank Liga 2022/23-as idényének első 11 fordulója alatt, vagyis a bajnokság első harmadában 11 mérkőzésből csak hármat nyert meg a Boris-csapat, hatot pedig elveszített. Michael Boris mellett távozott a másodedző, Preisinger Sándor is.
Felmerült a kérdés, házon belül meg tudja-e oldani a klub a tréner pótlását az NB I-es alakulatnál, azonban sokat nem kellett morfondírozni, mert délután már a visszatérő Huszti Szabolcs dirigálta az edzést.
![](https://cdn.feol.hu/2022/10/Ek8-ZtiQNyyo-LegftSgiyXvcVuotOIi8PoD0RG1X8U/fit/675/380/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0ODdmM2Q5ZWJkOTQ3N2M5MjhmNWExNGFmMjRmNzI5.jpg)
Forrás: molfehervarfc.hu
Huszti 2018 és 2020 között volt a Videoton futballistája, majd visszavonulását követően előbb tanácsadóként dolgozott a Vidinél, aztán a Debreceni VSC edzője lett. Toldi Gábor segédletével feljuttatták a Lokit az élvonalba, azonban a cívisvárosból szezon közben, 2021 őszén távozniuk kellett. Miután Huszti Szabolcs nem rendelkezik pro-lincences edzői képesítéssel, csak ideiglenesen lehet vezetőedző az NB I-ben. Munkáját - ahogy Debrecenben is - Toldi Gábor segíti.
![](https://cdn.feol.hu/2022/10/fSUX7RQQ0aZOx_T-Ma8J52qHe30Menlw5_qAGqnvVMo/fit/675/380/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhNTk0ODUyODNkMzRmMTI4NmFhNWU4Yjk4ZTFmYzUw.jpg)
Forrás: molfehervarfc.hu
A sportigazgatói posztot a munkakört alig néhány hónapja a III. Kerületi TVE alakulatánál gyakorló Juhász Roland veszi át. Juhász 2013 és 2020 között futballozott a Vidiben, a fehérváriak ikonjává vált. Játékoskarrierje után maradt a fehérváriaknál, az NB III-as gárda szakmai munkájába is besegített, majd az NB I-ben Szabics Imre mellett volt asszisztens edző.
![](https://cdn.feol.hu/2022/10/8RI7-36OQbz6O_aJJ3EDxYytAX6Rzn5vCdgZ9OwqDbs/fit/675/380/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjMjdhZmI0YWI2NzQ5MWM5MjA1YzFkYTU3YzUxZGI0.jpg)
Forrás: molfehervarfc.hu
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit