Dárdai, és Schön is meghívót kapott Marco Rossitól

2022.11.13. 21:48

Megihlette a kapitányt a Kisvárda elleni diadal

A Vidi két játékosa kivette a részét a Kisvárda 4-1-es legyőzéséből. Schön Szabolcs duplázott, és Dárdai Palkó is betalált. A MOL Fehérvári hivatalos honlapja közölte, mindkét játékosuk meghívót kapott a magyar válogatottba, amely Luxemburg és Görögország ellen játszik felkészülési mérkőzést.

Németh Krisztián

Forrás: Pexels.com

Nego Loic sérülés miatt nem tud elutazni Telkibe, de Fiola Attila, Schön, és Dárdai személyében így is három Vidi-játékos léphet pályára november 17-én Luxemburg, illetve november 20-án Görögország ellen. Schön a felnőtt válogatottban 2021-ben debütált, játszott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon is, összesen pedig nyolc alkalommal lépett pályára.
Dárdai Palkó utánpótlás-játékosként a német U-válogatottakban szerepelt, a tavalyi U21-es Eb-re meghívták a magyar válogatottba is, de akkor sérülés miatt nem tudott pályára lépni. A felnőtt csapatban a következő két mérkőzésen debütálhat.
A keret tagja a Puskás Akadémiából Tóth Balázs, Nagy Zsolt, a korábbi felcsúti akadémista, a Freiburgot erősítő Sallai Roland, valamint a Leipzigből Szoboszlai Dominik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában