Folytathatják a munkát

2022.12.06. 15:19

Marad a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor páros a Vidi élén

A Mol Fehérvárnál is elkezdődött a tavaszi felkészülés, hét elején orvosi felméréseken vettek részt a játékosok. Eldőlt az is, hogy tavasszal marad a Huszti-Toldi edzőpáros is, a szakmai stábban egy új ember azonban biztos lesz a folytatásban, ugyanis Száraz Ádám személyében új erőnléti edzője lesz a gárdának.

Beke Zsombor

Huszti Szabolcs folytathatja a munkát

Forrás: Török Attila / MW

A Vidinél az ősz finoman szólva sem alakult jól, a csapat tizenhat mérkőzés alatt mindössze öt győzelmet számlál, e mellett négy döntetlent és hét vereséget könyvelhetett el. Bár nyáron még minden szépnek és jónak tűnt, hiszen még Michael Boris irányításával az EKL playoffig jutottak a piros-kékek, ott is a visszavágó előtt reális esélye volt a gárdának továbbjutni, játékban is abszolút jól nézett ki a társaság. Aztán ahogy múltak a hetek egyre rosszabb lett a helyzet, az együttes közel került ismét a kieső zónához. A helyzet odáig fajult, hogy Boris és a szakmai stáb mellett Sallói István sportigazgató is távozott a klubtól. Utóbbi pozícióra Juhász Roland lett a befutó, a szakmai munkáért pedig a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor páros felelt. Utóbbi két edző megbízatása az őszi idény végéig szólt, ám kedden a klub bejelentette, hogy marad a páros a csapat élén. 

– Október 17-én érkezett a Vidihez Huszti Szabolcs és Toldi Gábor, akik nehéz helyzetben vették át a csapat irányítását – mondta a Mol Fehérvár FC honlapjának Juhász Roland.  – Az edzőpáros felrázta a csapatot, megérdemlik, hogy hosszabb távon is megmutathassák, hogy képesek egységes és eredményes csapatot faragni a Vidiből! Ahogyan eddig is, ezután is közösen dolgoznak majd, a döntések felelőssége Szabié lesz. Szeretném, ha egy kemény felkészüléssel a hátuk mögött tavasszal visszavezényelnék a csapatot arra a sikeres útra, amelyen egy évtizeden keresztül voltunk. Természetesen ebben meg lesz az én felelősségem is, hiszen szükség van vérfrissítésre a keretben, a konkrét bejelentésekig azonban szeretném szurkolóink türelmét kérni. A csapat ma találkozott újra, két hét edzés után az ünnepekre elengedjük a családjaikhoz a játékosokat, utána azonban újra száz százalékosan mindenki azért dolgozik majd, hogy tavasszal ledolgozzuk hátrányunkat és minél eredményesebben szerepeljünk.
– Fehérváron születtem, játékos- és edzői pályafutásom jelentős részét is itt töltöttem, így nagyon nagy megtiszteltetés számomra, és köszönjük a vezetőségnek, hogy folytathatjuk a munkát. Az edzői stáb mindent el fog követni azért, hogy a játékosokból kihozzuk a legtöbbet, a szurkolók újra büszkék lehessenek a csapatra, és örömmel járjanak ki Sóstóra – nyilatkozta Toldi Gábor.

– Köszönjük a bizalmat, és ahogy az elmúlt két hónapban, a folytatásban is azért dolgozunk majd, hogy minél eredményesebben, a klub közelmúltjához és történelméhez is méltó módon szerepeljen a Vidi – tette hozzá Huszti Szabolcs. – A lehetőségek ehhez abszolút adottak, és biztos vagyok benne, hogy a vezetőség képes lesz megfelelő erősítéseket igazolni a téli átigazolási időszakban. Most december 22-ig Sóstón dolgozunk, majd az ünnepek után egy hét fehérvári edzés után a tervek szerint Horvátországba utazunk edzőtáborozni január 8. és január 20. között, így lesz elég időnk felkészülni a tavaszi idényre.

A Mol Fehérvár továbbá bejelentette, hogy új erőnléti edző érkezik Százas Ádám személyében, aki a Debrecentől érkezik, Husztiék pedig a hajdúságiaknál dolgoztak már együtt a szakemberrel. A Vidi korábbi erőnléti edzője, a 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünneplő Tóth Zsolt távozott Fehérvárról.

Ahogy a sportigazgató is említette, a csapat pihenője is véget ért már, hétfőn egyéni felmérésekkel elkezdődött a munka. Igazolásokról hivatalos információ egyelőre nincs, sajtóhírek szerint Bohdan Lednev távozhat a Viditől. A 24 éves középpályás kölcsönszerződése december 31-én lejár, könnyen lehet, hogy a Fehérvár nem kíván élni opciós vételi jogával, így a játékos visszakerülhet a Dinamo Kijevhez. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában