A fehérváriak pétanque válogatottja

2023.01.16. 12:17

Lepsényi Klára négy éve űzi a francia eredetű sportágat

A testnevelő tanárként dolgozó Lepsényi Klára tíz éve ismerkedett meg a golyós sportággal, egy éve hívták meg először a válogatottba.

Horog László

A franciaországi Palavas városában vett részt nemzetközi versenyen, július végén

Fotó: Palavas Pétanque

Enyingen született, Mezőszilason töltötte gyermekéveit, évtizedek óta él Fehérváron. Testnevelőként dolgozott általános és középiskolákban, tevékenykedett az uszodában oktatóként, dolgozott a városi sporthivatalban, szabadidősport felelősként. Több sportágat űzött, kajakozott, atletizált, tollaslabdázott, egyetemi évei alatt igazolt labdarúgó volt nagypályán, aztán játszott kispályás női válogatottban. A pétanque nevű játékkal tíz éve ismerkedett meg.

- Várpalotán tanítottam egy középiskolában, ahol az egyik nebuló űzte ezt a sportágat, ő ismertetett meg a sportág alapjaival. Szabó Péter indult a diákolimpián is, hogy ne pusztán egyéniben álljon rajthoz, csapatot szerveztünk, így párosban, azaz duplettben, valamint trióban, azaz triplettben is bizonyíthatott. Egyre többen megismerkedtek a francia eredetű sportággal, aminek a jelentése: mozdulatlan lábak. Egyéniben három golyóval történik a játék, párosban szintén három golyót használhat minden pályára lépő, triplettben kettőt. A játékhoz szükséges még egy golyó, amit öcsinek nevezünk, fából készül. Stratégiai, közösség építő tevékenység, amit nagyon megszerettem – mondja Lepsényi Klára.

Az idei első, fehérvári versenyen balról Kodak Csaba, Szőke Rajmond, Lepsényi Klára és Gombás Ferenc
Fotós: Horog László / FMH

Tanítványai az országos, középiskolás diákolimpián aranyérmesek lettek Sárváron, csapatban előbb triplettben, majd duplettben. Ez meghozta a kedvét tanáruknak is.

- Szerettem volna nem csak felügyelni őket a pétanque foglalkozásokon, hanem szakmai tanácsokat is szerettem volna adni, ezért én is elkezdtem, négy évvel ezelőtt. A Veszprémi Honvéd Sportegyesülettől járt Várpalotára egy szakember, akinek a tanítványa volt Szabó Péter is. Elkezdtem én is a gyakorlásokat, Káptalanfüreden edzőtáboroztunk, 2018 nyarán, megismerkedtem az alapokkal, aztán heti kétszer játszottam is. A sportág űzéséhez kavicsos terület kell, a hivatalos pálya tizenöt méter hosszú és négy méter széles. De lehet nyílt pályán, szabad területen is játszani, ahol nincs meghatározva a pálya mérete, nincsenek határok, ligetekben is űzhető. A golyós sportág kortalan, az egészen kicsik is játszhatják, természetesen a nyugdíjasok is. Az idősebbeknek hajolgatniuk sem kell, mágneses golyószedő is rendelkezésre áll. Ifjúsági kortól a meccseken hivatalos eszközzel kell pályára lépni, a golyó fémből készül, átmérője 70,5 milliméter, maximum 80 lehet. A műanyag dobókör átmérője fél méter. Ez mozgatható, az előző menetben eldobott öcsi helyére kell helyezni, a győzelemhez 13 pontot kell szerezni. A sportágat hazánkban ötszázan űzik, 21 szakosztályt tartanak nyilván, a szövetség 1989-ban alakult.

A fehérvári versenyző az első viadalon 2018 őszén indult, Szekszárdon megnyerték a B-döntőt duplettben a veszprémi Krenhardt Eszterrel. A folytatásban egyre jobb eredményeket ért el.

Lepsényi Klára immár négy éve űzi a francia eredetű, golyós sportágat 
Fotós: Horog László / FMH

- A pandémia idején versenyeket nem rendeztek, ám én nagyon sokat gyakoroltam, napi kétszer tréningeztem egyedül, Várpalotán, a vár mellett, öt órán át dobáltam a golyót. Egy éve rendeztek válogatót Budapesten, egy téli csarnokban, ahol triplett csapattal nyertünk, három szigligeti sportoló, Havasi Rita, a lánya, Monteiro Giovanna, valamint Szakos Martina társaságában. A triplett során három versenyző szerepel, valamint egy csere bevethető. A fővárosi sikernek köszönhetően részt vehettünk június elején az Eb-n, a spanyolországi Torrelavegában, ahol nem sikerült a reményeink szerint a verseny, a középmezőny végén zártunk. Nekem nem ment rosszul, volt olyan meccs, amelyen nyolcvanszázalékos teljesítményt nyújtottam, Veszprémi HSE színeiben. A hazai csapatbajnokságot a Bakony fővárosában rendezték, megszereztük az aranyérmet, a Pécsi VSK előtt. A baranyaiak 11-4-re vezettek, ha még egyet nyernek, ők a bajnokok. Csereként álltam be Krenhardt Eszter helyett, ugyanis előzőleg szemsérüléssel bajlódtam. Végül sikerült 13-12-re nyernünk, életem meccse volt, csapattársam, Bús Benedek társaságában. Egy héttel később következett Szigligeten a duplett bajnokság, ahol Eszterrel győztem, a helyieket vertük a fináléban. Októberben szakvezetőként vettem részt Mallorcán az ifjúsági, lány válogatottal a korosztályos Eb-n, a csapat 6. helyen zárt, a Nemzetek Kupájában pedig ezüstérmes lett. Idén Fekete-Afrikában, Beninben rendezik a világbajnokságot, szeptemberben. Természetesen szeretnék rajthoz állni, de a magyar válogatott indulása kapcsán még sok a kérdőjel.

A közelmúltban igazolt Fehérvárra, tavaly márciusban alakult a Honvéd Szondi SE szakosztály, immár a klub versenyzőjeként vesz részt a hazai viadalokon. A sportágat népszerűsíti a koronázóvárosban, két iskolában tart foglalkozásokat klubtársaival. Országos bajnok lett a 9 és 10 évesek között Németh Milán, Liska Márton, Matla-Balatoni Bendegúz, valamint ezüstérmes Jung Áron, Csók Péter, Kiss Dániel Teodor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában