Jégkorong

2023.02.25. 11:58

Emelt fővel zárták az évet az Acélbikák

Véget ért a Dunaújvárosi Acélbikák számára az Erste Liga idei szezonja, miután pénteken este a Gyergyói HK csapata a hosszabbítást követően negyedszer is legyőzte őket a pontvadászat negyeddöntőjében.

Káldor András

A gyergyói kapu előterében mindenki a korongot várta

Fotó: Anda Fábián

Bizakodhattak a lelkes újvárosi szurkolók az első harmad végén, hiszen kedvenceik igen jó teljesítményt nyújtva kétgólos előnnyel mehettek pihenőre. Az első szünet után azonban megrázta magát az erdélyi legénység, bár ezt a húsz percet is jobban kezdte a DAB, aztán lényegében öt percen belül kiegyenlítette hátrányát a GYHK – igaz nagyobb sebességi fokozatba is kapcsoltak Szilassy Zoltán vezetőedző tanítványai.

A harmadik játékrész is nyílt sisakos, lendületes hokival indult, majd Vincze Péter megszerezte második találatát, és úgy nézett ki, hogy ezzel letudta a vendégcsapat a párharcot. A házigazdák viszont korántsem így gondolták, küzdöttek, harcoltak, felszántották a jeget, és próbálkozásaikat siker koronázta a meccs végét jelző dudaszó előtt 24 másodperccel. A hosszabbításban pedig Chris Bodó egy eltékozolt hazai koronggal megugrott, és nem hibázott, eldöntve ezzel a fontosabb kérdéseket.

– Az előző napi meccs után eldöntöttük, hogy nem adjuk fel, és meg kell mutatnunk, hogy miért is vagyunk itt ebben a párharcban. Nem voltunk boldogok attól, amit eddig láttunk, de ha valahogy ki kell kapni az utolsó mérkőzésen, akkor inkább kapjunk ki így. Nagyot harcoltunk, hogy a végén döntetlenre mentsük a mérkőzést, és bizony nem könnyű úgy játszani, hogy 3-0-s hátrányban vagy, ráadásul az ellenfél sokkal jobban játszott az első három találkozón. Ezzel együtt büszke vagyok a csapatra, fair harcot vívtunk a Gyergyóval, melynek természetesen jár a gratuláció. Véget ért a szezon ezzel számunkra, voltak céljaink persze, hogy hol szeretnénk lenni, ezt elértük, de természetesen evés közben jön meg az étvágy, szóval most azért egy van bennünk csalódottság is. Úgy gondolom, hogy ezek a srácok az elmúlt évek kemény szezonjai után adtak egy kis reménységet ennek a városnak, s egy olyan csapat lettünk, amelyet azért senki nem becsülhetett le egy szériában sem. Kemény munkát végeztek ezért a srácok, büszkék lehetnek magukra. – értékelt Niko Eronen a Dunaújvárosi Acélbikák mestere.

– Mindig mindenhez két csapat kell, és nézhetjük úgy is, hogy a Dunaújváros kezdett iszonyú jól, de úgy is, hogy mi iszonyú rosszul, de teljesen mindegy, nem azt az arcunkat mutattuk, mint az első három meccsen, és 2-0 is lett oda. Nagyon keveset korcsolyáztunk, szerintem lustaságból, mert ha energia gondunk lett volna, akkor nem tudtunk volna felállni. Nagyjából a harmincadik perctől azért már domináltunk, rájöttünk arra, hogy keményebb munkát kell beletennünk, akár a helyzetek kialakításában, akár a gólszerzésben. Piszkos gólokat kellett szereznünk, ennek tipikus példája volt az első gólunk, ami az első ilyen is volt a szériában, ez nagyon kellett. Az ellenfél kiválóan hokizott, nem adta olcsón a bőrét, de fordítottunk, majd ők lőttek egy utolsó esélyes gólt, amit megérdemeltek, mert el kell lőni, de aztán az utolsó tökéletes lövés nálunk volt. Nagyon boldogok vagyunk, egy kiváló csapatot sikerült legyőznünk, gratulálok nekik is, nagy dolgot tettek azzal, ahogy bejöttek a kvalifikációból, tényleg egy nemes ellenfelet tudtunk legyőzni. – fogalmazott Szilassy Zoltán a GYHK trénere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában