UVSE lesz az ellenfél

2023.04.28. 13:03

Simán bejutott az elődöntőbe a DFVE

A DFVE női vízilabdacsapata a BVSC gárdájával csapott össze a legjobb négy közé jutásért az E.ON női vízilabda OB I-ben.

Beke Zsombor

Garda két góllal vette ki a részét a sikerből

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő / DH

Dunaújvárosi FVE – BVSC-Zugló 11-6 (3-2, 3-1, 3-2, 2-1)

Gólszerzők: Garda 2, Sümegi 2, Dobi 2, Mahieu 2, Horváth B., Mucsy, Somogyvári, ill. Gémes 2, Ármai 2, Mészáros-Farkas K., Fekete

Az egyik fél 7. pontjának megszerzéséig tartó párharc végeredménye: 9-0, a Dunaújváros javára.

Jó helyzetből várhatta a találkozót Mihók Attila együttese, hiszen továbbjutáshoz szükséges hét pont eléréséhez a hozott hat pont miatt egy győzelem kell csak a Fejér megyeieknek. A találkozón bár Gémes Anett révén a fővárosiak vezettek fél perc után, a mérkőzésen először és utoljára. Horváth és Garda góljaival gyorsan dunaújvárosi előny jött, majd Sümegi találatával már 3-1 volt az állás. Innen még volt egy válasza a BVSC-nek, a második negyed közepén utolérték a hazai gárdát, köszönhetően Gémes és Mészáros találatainak. Megrázta magát a DFVE, négy perc alatt három gólt is szerzett a gárda, sorrendben Mucsy, Dobi, valamint Mahieu volt eredményes, 6-3. 

A nagyszünetet követően Somogyvári folytatta a dunaújvárosi gólgyártást. Ezt követően ugyan kicsit visszakapaszkodott a BVSC Fekete és Ármai révén, de a 2-3 gólos különbséget jól menedzselték Mihók Attila tanítványai. A záró etapra kicsit megint nyílt az olló, magabiztos dunaújvárosi siker született. 
Sikerével a DFVE bejutott a legjobb négy közé, az elődöntőben az UVSE-vel találkozik. A két győzelemig tartó párharc május 3-án kezdődik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában