Jégkorong

2023.04.05. 10:37

Vaszjunyin Debrecenben

Vaszjunyin Artyom hosszú évek után elhagyja a fehérvári akadémiát, és az Erste Ligás Debreceni EAC vezetőedzőjeként folytatja pályafutását.

Káldor András

Artjom Vaszjunyin a sikeres fehérvári évek után fontos feladat előtt áll

Fotó: Soós Attila

Február végén vált biztossá, hogy a DEAC a következő idényt új edzőpárossal kezdi. Immár hivatalos, hogy az egyesület Vaszjunyin Artyomot bízza meg a vezetőedzői feladatok ellátásával, míg segítőtársa Berta Ákos lesz.

A 39 esztendős Vaszjunyin Artyom Kijevben született, de tizenévesen már az Alba Volánban jégkorongozott, és bár később megfordult a Ferencváros, valamint a Dunaújváros csapatában is, de pályafutása jelentős részében Székesfehérváron játszott, az EBEL-ben is rendszeresen jégre lépett. Hétszeres magyar bajnok, aki emellett közel nyolcvan alkalommal öltötte magára a magyar válogatott szerelését, a szapporói hősök egyike. A cívisvárosi szurkolók is jól ismerhetik, hiszen 2013-2017 között játékosként a Debreceni Hoki Klub MOL Ligás csapatát erősítette. Profi pályafutása után az edzői karrierjét is a királyok városában kezdte meg, az ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiánál, ahol az U21-es csapattal két bajnoki címet szerzett.

A 35 éves Berta Ákos Dunaújvárosban nevelkedett, majd hosszabb fővárosi időszak következett: volt az Újpest, a Vasas és az FTC hokisa. A DHK-ba 2015-be igazolt, és azóta – egy rövid kitérőt leszámítva – a cívisvárosban él. Tagja volt a DEAC jégkorong 2018-as megalakulásának, sőt négy sikeres idényt teljesített a Debreceni Egyetem gárdájában csapatkapitányként. A 2022-es visszavonulását követően a DEAC Jégkorong Akadémia U16-os együttesében edzősködött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában