NB II

2023.05.19. 11:51

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva

A Merkantil Bank NB II a 38., idei utolsó fordulójához érkezett. Vasárnap 19.45-től az Aqvital FC a bennmaradás és az osztályozó szempontjából sorsdöntő összecsapást játszik az ETO FC Győr otthonában.

Káldor András

Ősszel nem született döntés, 1-1-et játszottak a felek Csákváron.

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

A csákváriak saját maguknak nehezítették meg az év zárását, ugyanis jelen állás szerint ők, a Szentlőrinc, valamint a Nyíregyháza állnak osztályozós helyen, bár az előttük álló Kazincbarcika, a Kozármisleny, és a Tiszakécske sincs biztonságban. Egyáltalán nem a saját kezükben van a sorsuk, ugyanis egy győri győzelemmel sem biztos, hogy elkerülik az osztályozós helyet – amennyiben az előttük álló három csapat is győz, akkor maradnak a 16. helyen. Más kérdés, hogy egy döntetlen is elég lehet ahhoz, hogy simán bent maradjanak, ám ehhez az is kell, hogy a Kozármisleny vereséggel zárjon, és a Szentlőrinc se szerezzen három pontot. 

Szóval kizárólag a győzelem lehet az elsődleges opció a sárga-kék számára, bár tavasszal eddig csak kétszer örülhettek maradéktalanul a meccsek lefújása után. Nem számíthat a szakvezetés Alaxai Áronra, aki ötödik sárgája miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést, így nagy valószínűséggel az utóbbi találkozókon centerként számításba vett Vaskó Tamás visszatér eredeti posztjára, a védelem tengelyébe.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában