Egyenlítettek a párharcban

2023.05.20. 22:26

Hatalmas küzdelemben, egy ponttal nyertek a fehérvári kosarasok

A kosaras bajnoki döntő második meccsét szombaton este vívta az Arconic-Alba Fehérvár és a Falco. A hazaiak elképesztő csatában győztek, 81-80-ra.

Horog László

A fehérváriak parázs ütközet során győztek a bajnok döntő második meccsén a Gáz utcában

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Szerdán este, Szombathelyen mesésen kezdett, az első félidőben 18 ponttal is vezetett, aztán leolvadt a fehérvári kosárcsapat, a vasiak Perl Zoltán vezérletével 82-70-re nyertek a második húsz percben állva maradó Fejér vármegyeiek ellen. Ahogy hét közben, ezúttal is telt ház, remek hangulat fogadta az együtteseket. A Himnuszt a fehérvári, könnyűzenei élet ismert alakja, Orsovai Reni énekelte, aztán következett a második ütközete, kis késéssel, ugyanis a sárga-feketék drukkerei – a hazaiak hangos füttyétől kísérve – apróra vágott papírdarabokat szórtak a kezdés előtt a parkettre, a letakarítása két percet vett igénybe. Az első pontokat Kovács Benedek szerezte, gyorsindítás után zsákolni akart, ami nem sikerült tökéletesen, de a labda, ha dadogva is, beszédült. Cowels is betalált, a hazai akciók nem vezettek eredményre. Somogyi Ádám helyett Takács Milán kapott bizalmat, Cowels később sem tétlenkedett, bár egy büntetőt rontott, nem találta az ütemet a vendéglátó, az első öt akciót elrontották. Tiby duplája nyomán 0-8-ra alakult az eredmény, a koreográfia merőben más volt, mint a szerdai, az Aréna Savariában, ahol a fehérváriak kezdtek jól, ezúttal a nyugatiak. DeCosey középtávoli labdája beesett, Pongó és Philmore is eredményes volt, zárkózott az Alba. Kovács triplája célt ért (6-11), egyszerre érkezett a legnagyobb ász, hazai oldalon Vojvoda, a látogatóknál Perl, azonban kosarat nem ők szereztek, hanem a támadóidő lejárta, a dudaszó pillanatában, Ford. Felváltva estek kosarak, majd Vojvoda két megmozdulásával egalizált a Fehérvár. A kispadról visszatérő Somogyi pontjaival előbb egalizálta, majd szűken elléptek a hazaiak, a center, Diong mindkét büntetőjét elhibázta, tíz perc után 19-17-re álltak az együttesek.

 

A maszkban pályára lépő Sövegjártó gyorsan egalizált, aztán a vendégek átvették a vezetést. A jól védekező Diong adott nagy sapkát Keller Ákosnak, a szombathelyi center, azonnal visszafutott, a fehérváriak akciójánál ő szerelt a túloldalon. Perl megmozdulásaival tartotta, sőt, növelte előnyét a Falco, hosszasan éltették is kedvencüket a látogatók, Zubillaga időt kért, 22-31. Közelített az Alba, azonban Barac is elkapta a ritmust, hirtelenjében szerzett kosaraival, 12 ponttal meglépett a vendég (27-39), rá is kezdtek a sárga-feketék: „Itthon vagyunk!” Cowels tartotta az ütemet, jól támadott a Szombathely, a Fehérvár gyengén védekezett, mindent beszórtak a határszéliek, Zubillaga kénytelen volt ismét időt kérni, az első félidő vége előtt három perccel, 29-45. Pontatlanok voltak a kék-fehérek, eladták a labdákat, rosszul dobtak, ellenben Pot feljavult, előbb hússzal, majd még többel elment a Falco, félidőben 31-53 állt a táblán. Látszott, a vasiak az utóbbi években a Bajnokok Ligájában edződtek, bőven hozzászoktak az ilyen atmoszférájú és intenzitású ütközetekhez.

A nagyszünet után Ford sarokból eleresztett hármasával jött közelebb a házigazda, később Pongó is betalált ugyanonnan, lendületbe jött a vendéglátó, a hazai hívek pedig extázisba, Milos Konakov időt kért, a rohanást megállítandó, 40-53. „Mindent bele!” – zúgott a lelátó hazai oldaláról, Pongó újabb triplát hintett, tízre jöttek a kék-fehérek. Sőt, később hatra, felrobbant a csarnok, Konakov újra magához rendelte elbizonytalanodó játékosait, 47-53. Vojvoda is eredményes volt, lefagytak a vasiak, az történt, mint szerdán, csak ezúttal más színkombinációval és más szereposztásban. Cowels és Keller duplájával kicsit ellépett a Falco, de nem nyugodhattak meg a szombathelyiek, Vojvoda két zsákolása után különösen nem, 55-57. Oroszlánként harcolt a hazai brigád, minden labdáért vetődtek, fél óra után 60-61-re álltak a felek. Kovács ügyeskedett, a túloldalon Ford, őrizte minimális előnyét a vendég, majd Perl révén picit növelte, nem tudták átvenni a vezetést a fehérváriak. Egyenlíteniük sikerült, kétszer is, sőt, öt perccel a vége előtt, Philmore pontjaival vezettek a Fejér vármegyeiek, 71-67. Parázs, de sportszerű volt a csata, vezetett a házigazda, mindig egyenlített a Falco, a lefújás előtt Cowels hármasával. A zárás előtt ismét vezetett a Fehérvár, majd Cowels két büntetőt dobhatott az egyenlítésért a vége előtt, 0,1 másodperccel, a másodikat elhibázta. Nyert az Arconic-Alba, 81-80-ra, ezzel egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. Folytatás kedden este, az Aréna Savariában.

JEGYZŐKÖNYV

Arconic-Alba Fehérvár-Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 81-80 (19-17, 12-36, 29-8, 21-19)

Döntő, 2. mérkőzés, 2600 néző, Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs (Hartyáni Zsolt)

Alba Fehérvár: Pongó Marcell 13/6, Somogyi 4, DeCosey 11/3, Ford 12/6, Philmore 9/3. Csere: Vojvoda 20, Diong, Takács Milán -. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga

Szombathely: Pot 8/6, Kovács 12/6, Cowells 17/6, Tiby 5/3, Keller Á. 6 Csere: Perl 27, Sövegjártó 3/3, Barac 10/3, Krivacevic 2. Vezetőedző: Milos Konakov

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában