15.20-kor kezdés

2023.05.19. 13:38

Újabb nehéz feladat előtt a magyar válogatott

A magyar férfi jégkorong-válogatott péntek délután folytatja a mérkőzések sorát az A-csoportos világbajnokságon. Az ellenfél Finnország lesz.

Beke Zsombor

Csütörtökön nagy különbség volt a magyar (pirosban) és a svéd csapat között

Forrás: Vörös Dávid / MJSZ

Már négy találkozón túl van Kevin Constantine együttese, az eredmények nagyjából a papírforma szerint alakultak. Igaz, a mieink játékában Dánia ellen benne volt a pontszerzés, valamint a franciák ellen a mérkőzés képe alapján három pontot is gyűjthettek volna Háriék, nem csak kettőt. A bennmaradás kérdése még nem dőlt el, az utolsó fordulóban hétfőn Ausztriát mindenképpen meg kell verni. Csütörtökön, a Svédország elleni összecsapás elsősorban talán a mutatott játékban nem feltétlenül hozta azt a várt szintet, ami eddig megvolt a magyarok játékában akár az USA, akár Dánia ellen. Az első harmadban még nem volt különösebb probléma, bár könnyű gólokat kaptak a svédek, a szerzett gól és a kilenc kapura lövés biztató volt. Azonban ezzel el is lőtte az összes puskaporát a válogatottunk, a hivatalos statisztika szerint a második és a harmadik játékrészben sem sikerült eltalálni a kaput, a vége 7-1 lett. 

– Rettenetesen játszottunk. A lövések aránya harminchat nulla volt, ezen nincs mit magyarázni.
Valamelyest számítottam rá, hogy így alakul a mérkőzés, a franciákat megvertük, az emberi természetből fakadóan ilyenkor előfordul, hogy kiengedünk. Ez nem azt jelenti, hogy ki lennék békülve a látottakkal – értékelt a Nemzeti Sportnak Kevin Constantine.

A finnek elleni mérkőzés pénteken 15.20-kor kezdődik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában