NB III

2023.06.09. 11:19

Csak a csoda segíthet a Gárdonyon

A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő gárdája a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. csapatával találkozik az NB III-ba kerülésért vívott párharc visszavágóján vasárnap 17:00-tól a Parkerdőben. A házigazdák négygólos hátrányból kezdik az összecsapást.

Káldor András

Balogh Zsolt bízik abban, hogy tisztes eredmény ér el csapata a visszavágón

Fotó: Kricskovics Antal

Mindenre számítottunk múlt vasárnap, de arra nem, hogy a Fejér Vármegyei I. osztály küzdelmében fölényesen, 15 pontos előnnyel az élen záró Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő legénysége 5-1-es vereséget szenved a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. csapata elleni idegenbeli találkozón. A mérkőzés lényegében már az első félidőben eldőlt, hiszen a 30. percben 3-0-ra vezettek a vendéglátók. A szünet előtt ugyan az agárdi gólzsák Gere Zoltán szépített, és abban bízhattak Balogh Zsolt vezetőedző tanítványai, hogy a pihenőt követően közelebb kerülhetnek ellenfelükhöz, ám ez csupán álom maradt. Az 55. percben ugyanis Orczi Kristóf rossz ütemben mozdult ki kapujából, és a 16-oson kívülre futva elütötte a házigazdák játékosát. A játékvezető nyomban piros lappal büntetett, a csapat megfogyatkozva már nem volt képes arra, hogy szorosabbá tegye az állást, sőt még két gólt berámoltak a Tisza-partiak, szinte reménytelenné téve ezzel helyzetüket a visszavágóra.

- Amennyiben nem dolgozik ellenünk minden, illetve mi saját magunk ellen, akkor jobb eredményt érhetünk volna el. Egy jó csapattól kaptunk ki, amelyben több NB II-es labdarúgó visszajátszott és olyan fiatalok voltak még náluk, akik az NB II-es csapatban eddzenek. Az egyik legerősebb ellenfelet kap az osztályozón, de mi is asszisztáltunk az első félórában a vereséghez. Olyan hibákat vétettünk amelyek, nem elfogadhatók. A szünetben ugyan rendeztük a sorokat, de tíz perc után szertefoszlottak az álmaink. Több játékosunknál koncentrációs problémák voltak, nem tudtunk úgy felpörögni, nem játszottunk olyan hévvel, mint a hazaiak. Ráadásul a 70. perctől kettős emberhátrányban voltunk, mert egy játékosunk megsérült, és nem tudtam már cserélni. Nem biztos, hogy ekkora különbség van a két csapat között, de ezen a mérkőzésen nekünk semmi nem sikerült.

Reálisan nézve nem sok esélyünk van arra, hogy ezt a hátrányt megfordítsuk, egy jó eredményt szeretnénk elérni, amely még hazai környezetben is nagyon nehéz lesz. – hangsúlyozta Balogh Zsolt a Gárdony vezetőedzője.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában