Szlovák másodedző érkezett a Puskás Akadémia FC-hez

2023.06.23. 18:13

Új másodhegedűs és egy távozó támadó

Stanislav Macek már munkába állt a Puskás Akadémia FC NB I-es együttesénél. Hornyák Zsolt munkáját asszisztensedzőként segíti a jövőben.

Ferencz Balázs

Stanislav Macek a Puskás Akadémia FC új asszisztens edzője

Forrás: futbalfsz.sk

Miután Vanczák Vilmos a Puskás Akadémia FC NB III-as együttesének irányítását vette át, a felkészülési időszak előtt szűkült a szakmai stáb kerete az élvonalbeli gárdánál. Hogy nem legyen foghíjas a kispad a 2023/2024-es szezon összecsapásain, a felcsútiak új asszisztensedzőt szerződtettek. Mégpedig Szlovákiából. Stanislav Macek segíti a jövőben  Hornyák Zsolt munkáját az NB I-es együttesnél. A 45 esztendős szakember korábban dolgozott a szlovák FK Senica, valamint az FC Spartak Trnava U19-es korosztályával. Ezután két évig másodedzőként segítette a Senica felnőtt csapatát a szlovák élvonalban, az elmúlt öt szezonban pedig az U18-as, valamint az U19-es nemzeti együttest irányította Szlovákiában. Az új tréner remekül érzi magát a Puskás Akadémiánál, és a lehető leghamarabb szeretné elsajátítani a magyar nyelvet.

Macek és a vezetőedző, a felvidéki Hornyák Zsolt már 15 éve ismerik egymást, jó barátsaágot ápolnak egymással. 
Stanislav Macek már a csapattal együtt dolgozik az olaszországi összetartáson, ahol a felcsútiak lejáró szerződésű szélső támadója, Kiss Tamás nincs jelen. 

Kiss Tamás rohamot a Kispest ellen, még 2022-ben
Fotó: Török Attila / Forrás: Nemzeti Sport

A kétszeres válogatott játékos mégsem az NB II-es ETO FC Győr játékosa lesz – mint ahogy arról korábban hallani lehetett –, hanem az Újpest FC kaparinthatja meg. 
A Nemzeti Sport értesülései szerint a lilák már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Kiss Tamással. Ha az Illés Akadémiáról indult, az élvonalban a Haladás szííneiben debütált támadó és az Újpest   megállapodnak, a labdarúgó már jövő héten csatlakozhat a fővárosi alakulat keretéhez. 
Kiss Tamás a 2022/2023-as  idényben 16 bajnokin lépett pályára a bajnokságban, ezeken három gólt szerzett. A Puskás Akadémiát 2018 nyara óta erősítette, de ezidő alatt kölcsönben szerepelt a Diósgyőri VTK, valamint a holland SC Cambuurban csapataiban is.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában