Kézilabda

2023.07.26. 20:08

Fordítottak, és nyertek a fehérvári lányok (galéria)

Minden kétséget kizáróan elindult a női kézilabda idény Fehérváron! Az Alba FKC csapatának első komoly megmérettetésére három napig tartó Collagenius Kupa keretében kerül sor. A házigazdák nagy küzdelemben első meccsükön hátrányból felállva legyőzték a Moyra Budaörs Handball együttesét.

Káldor András

A fehérvári Kocsis Bettina gólt szerzett, és ígéretes teljesítményt nyújtott

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A szervezők invitálását a házigazdákon kívül három csapat fogadta el, és nyugodtan elmondhatjuk, hogy rangos összecsapások várnak, vártak a felekre.
A torna nyitó mérkőzését Japán válogatottja játszotta a német bajnokságban a 6. helyen záró, ám jelentős múlttal rendelkező, 65 esztendős TUS Metzingen Handball együttesével. A hajtós, és végig szoros találkozónn végül a japánok örülhettek, 32-30 (19-18)-as sikerükkel szerezték meg a torna első győzelmét. A Japán válogatottban Nakayama Kaho 8, míg a németeknél Maren Weigel és Svenja Hübner 6-6 találattal volt a legeredményesebb.  
A folytatásban magyaros rangadó várt az Alba Fehérvár KC és a Moyra Budaörs gárdáira. Az előző bajnoki kiírásban mindkét csapat megnyerte a hazai mérkőzését, Budaörsön 32-26 lett a végeredmény, míg a Köfém Sportcsarnokban Utasi Linda és Tamara Szmbatjan vezérletével nyert az Alba 25-20-ra.
A szurkolók – akik, ahogy arra számítani lehetett, sokan kilátogattak az összecsapásra – természetesen kíváncsiak voltak a fehérváriak új szerzeményeire, valamint arra, hogy milyen játékot várhatnak kedvenceiktől. S, nem utolsó sorban ne feledjük, ez a hatvan perc volt Horváth Roland vezetőedző bemutatkozása is a hazai szimpatizánsok előtt.

Alba Fehérvár KC – Moyra Budaörs Handball 27-24 (11-15)

Köfém Sportcsarnok, 400 néző

Vezette: Sándor György, Szabó Balázs

Alba Fehérvár KC: Kubina – Zrnic 2, Afentaler 3 (2), Besszer, Kövér 1, Sztosics 3, Takó 2. Csere: Tóth N. (kapus), Szmbatjan 7 (2), Utasi 6 (1), Kocsis B. 3, Tolnai, Dubán. Vezetőedző: Horváth Roland

Moyra Budaörs Handball: Vártok R. 1 – Májer-Szabó, Schneider 2, Szövédffy-Szabadfi 2, Uhrin 3, Pálos-Bognár 5 (1), Szabó A. 2. Csere: Mistina (kapus), Vártok T. 2, Nagy L., Debreczeni-Klivinyi 3 (1), Szekerczés 3, Rnic, Tóth M. 1, Mlinkó.  Vezetőedző: Buday Dániel.

Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 8/5, ill. 4/2

Kövér Luca csupán néhány napja készül együtt a fehérváriakkal, és az ő találata nyitotta meg a gólok sorát. Győrből érkező beálló nem sokat pihenhetett az alapozást megelőzően, hiszen tagja volt a múlt héten Európa-bajnoki címet szerzett a magyar junior válogatottal. Szabó Anna góljaival tartotta magát a Pest vármegyei együttes, így az 5. percben 2-2 állt a villanyújságon. Az Alba mestere, magas hőfokon égett – függetlenül attól, hogy ez egy felkészülési meccs volt - űzte-hajtotta lányait, ám a 9. és a 11. percben mégis a Budaörs jutott előnyhöz, először a mérkőzésen a rutinos Pálos-Bognár Barbara két góljával, 4-6.
Azért az érezhető volt mindkét csapatnál, hogy még nagyon az elején járnak a felkészülési időszaknak, sok volt a hiba, a rosszul helyezett lövés, és az iram is visszafogottabbnak tűnt, mint a megszokottnál. Mindenestre a Budaörs szép lassan négygólos előnyt kovácsolt a félidő közepére, majd a 25. percre Debreczeni-Klivinyi Kinga eredményes hetese után már öt lett a különbség, 7-12. Ebből aztán a szünetre Kocsis Bettina két szép találatának is köszönhetően lefaragott egyet az Alba. Más kérdés, hogy a pihenőre megfogyatkoztak a fehérváriak, mivel az időn túli szabaddobásból Besszer Borbála fejen találta Debreczeni-Klivinyit, és ez a szabályok szerint automatikus kiállítással járt.

Jót tett a negyedórás pauza, a folytatásban próbálta csökkenteni hátrányát a Fehérvár, és a 38. percre össze is jött az egyenlítés Takó Viktória révén, 16-16. Majd egyre magabiztosabbá vált a csapat, feljavult a védekezése, és a vezetést is átvette, amely kétgólosra hízott. 19-17. Igaz, ez tiszavirág életűnek bizonyult, mivel aránylag gyorsan egalizáltak, és visszavették az előnyt a kék-mezesek. Ismét kiegyenlítetté vált a csata, és 10 perccel a vége előtt 22-22-t mutatott az eredményjelző. A hajrára megint az Alba felé billent a mérleg nyelve, a 23. perctől fokozatosan átvették Utasi vezérletével a vezetést, és meg is tartották a lefújásig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában