Nemzetek ligája

2023.07.17. 16:00

Hat nemzet erősemberei csaptak össze Sárbogárdon

Nívós eseménynek adott otthont július 15-16 között a Fejér vármegyei település, itt rendezték meg a Premium Strongman League szervezésében a Nemzetek Ligája versenyt, melyen négyfős csapatok mérték össze erejüket, 6 versenyszámban.

Elekes Gergő

Kovács Ferenc munkában

Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.

Az eseményen magyar, belga, holland, szerb és egy úgynevezett mix (cseh, szlovák és egy magyar résztvevővel felálló) csapat vett részt. A hazai gárda különlegessége, hogy 75%-ban Fejér megyei sportolókból áll, a mezőszilasi Sebestyén János, a sárosdi Mészáros Dávid és a Polgárdiban élő Kovács Ferenc mellett a mádi Juhász Péter képviselték hazánkat Fejérből. A kétnapos rendezvényen 3-3 feladat várta a résztvevőket.

A mezőny
Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.

A szombati nap hámmal történő kamionhúzással indult, a csapatok kettesével vonszolták a járművet, majd idejük összeadásával született meg az eredményt. Ezt a számot a legesélyesebb hollandok húzták be.

Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.

Másodikként egy vegyes nyomógyakorlat következett, ahol egy 85 kg-os egykezes súlyzó, egy 120 kg-os Apolló nyomás, egy 130 kg-os lengősúly és egy 150 kg-os rönknyomás közül kellett mind a négy csapattagnak eggyel megküzdenie. A hollandok itt is legyőzhetetlennek bizonyultak, így nagyon úgy nézett ki, a szombatot abszolút ők fogják uralni. Aztán jött a fekete leves...

A harmadik szám során egy 560 kg-os keréknyomás várta a versenyzőket, ahol a négy főnek nyolcszor kellett átforgatnia a hatalmas monstrumot, méghozzá úgy, hogy minden csapattagnak legalább egyszer teljesítenie kellett ezt vagy legalábbis megpróbálnia. Ez volt az a feladat, amibe beletört a hollandok bicskája, a 4 versenyzőből ketten megsérültek, részleges bicepszakadásuk miatt nem tudták teljesíteni a számot, és ugyan a másik két sportember átvállalhatta volna társaik feladatát, végül úgy döntöttek, feladják a versenyt. A számot fölényesen a magyar csapat nyerte, így reményekkel telve várhatták a vasárnapi folytatást.

A hollandok nem, de a mezőszilasi Sebestyén János meg tudott küzdeni az óriási kerékkel
Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.

A hét utolsó napja a Conan-körrel indult, ahol a kánikula mellett egy 400 kg-os súly okozott izzadtságcseppeket a strongmaneknek. Nehézségek ide vagy oda, a mix csapat győzelmével indult a nap.

Ezt egy vegyes cipelőgyakorlat követte, melyhez egy 4 sávos pályát húztak fel a szervezők. A startvonalnál 4 eszköz, 2 db 160 kg-os koffer, egy 400 kg-os lengősúly, egy 130 kg-os izlandi kereszt, valamint egy 310 kg-os keret nézett farkasszemet az erősemberekkel, ám a magyarok itt is legyőzhetetlennek bizonyultak.

Mészáros Dávid küzdelmei
Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.

A napot 8 db kőgolyó (120 kg-től 190 kg-ig) különböző magasságú emelvényekre (140 cm, 130 cm és 120 cm) felemelése zárta, szintén magyar győzelemmel.

A vasárnapi dominancia után talán nem meglepő, hogy összesítettben a versenyt 24 ponttal végül hazánk fiai húzták be, őket a szlovák-cseh-magyar vegyes csapat követte 20 ponttal, míg a dobogó legalásó fokára 15 ponttal a belgák léphettek fel. Negyedikként 14 ponttal a szerbek, míg ötödikként a brutális szombati napjukat követően 13 ponttal a hollandok végeztek.

A magyar küldöttség, balról Mészáros Dávid, Kovács Ferenc, Sebestyén János és Juhász Péter
Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában