Látszik a fejlődés

2023.09.02. 19:25

A mostani időszakban fontos a türelem

A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata lejátszotta negyedik felkészülési találkozóját is, bár a második sikert nem sikerült megszerezni, a csapat Kiss Dávid vezetőedző szerint jó úton halad.

Beke Zsombor

Roy védte a kaput Érsekújváron

Forrás: Dömötör Csaba / NSO

A Volán szakmai stábja aligha így képzelte el az Érsekújvár elleni találkozót első harmadát, ugyanis hiába volt kiegyenlített a játék képe, 20 percet követően 3-0-át mutatott az eredményjelző a hazaiak javára. A szünetben azonban összekaptam magát a Fehérvár, és McGauley révén egyre zárkózott az utolsó játékrészre. Innen azonban már nem jött össze az egyenlítés, így az Érsekújvár nyert 3-2-re.

– Jól kezdtük a mérkőzést, egyenlő létszámnál rengeteg jó helyzetet alakítottunk ki, nálunk volt a korong, jó ütemben cseréltünk. Az volt a célunk, hogy gyakoroljuk a sorcserét úgy, hogy végig nálunk van a korong és ezáltal a következő egységet egy sikeres cserére készítsük fel. Jól akartunk forgatni, elhozni a támadó harmadbeli bulikat, megtartani a korongot és gyors cserékkel aktívak akartunk maradni a jégen. Sajnos aztán egy eladott korongból gólt kaptunk, majd egy kettős előnyben újra betaláltak és a kiegészülés előtt még egyszer. Úgy látom, az egyenlő létszámos játékunk alapján nem érdemeltük meg a három gólt, de a fegyelmezetlenségeink gyorsan visszaköszöntek. A második harmad előtt beszélgettünk az öltözőben és ez eredményre vezetett: keményebben dolgoztunk mind az ellenfelünk, sorra alakítottuk ki a helyzeteinket, és fel is tudtunk zárkózni. A végén a kapust is lehoztuk, de sajnos nem tudtunk betalálni, úgy tűnik, a góllövéssel még mindig kicsit hadilábon állunk. A mérkőzés egészét nézve ki kell emelnem a negyedik sorunkat, akik nagy energiát mozgattak ma meg és a kapusunkat, aki meccsben tartott bennünket. Természetesen tudom, hogy a csapatunkat az eredmények alapján ítélik meg, de a mostani időszakban fontos, hogy türelmesek legyünk, hiszen most minden mérkőzésből, a vereségekből is tanulunk és sokat beszélünk a srácoknak arról, mit kell végrehajtaniuk majd élesben, a bajnokságban, ezeket pedig egyre jobban viszont is látjuk – nyilatkozta a klub honlapjának Kiss Dávid vezetőedző.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában