Az éllovas érkezik

2023.10.13. 12:27

Igazi rangadó vár a Fehérvárra szombaton

Szombaton 17.30-tól vérbeli derbit vív majd a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata, az ICEHL-ben éllovas Pustertal Wölfe érkezik majd a Raktár utcába.

Beke Zsombor

Leclerc (fehérben) a Volán legeredményesebb játékosa

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mindkét együttes kiválóan indította ezt a szezont, tíz lejátszott mérkőzés után az olasz gárda 21 szerzett ponttal vezeti az osztrák központú liga tabelláját, míg a Volán a harmadik 20 egységgel. Ha a statisztikákat böngésszük, a két gárda akkor is jó helyen áll, emberelőnyben a Wölfe a második legjobb a ligában, emberhátrányban pedig a legjobb mutató az övék, igaz ebben a műfajban a Fehérvár szorosan követi őket. A helyzetkihasználásban is egy hajszál választja el egymástól a két csapatot, így igazi ki-ki mérkőzésre lehet számítani. A frissesség is lehet az egyik kulcsa a szombati bajnokinak, hiszen a Pustertal péntek este Bécsben szerepel, míg a Volán múlt hét vasárnap óta pihenhet. 

– Örülök annak, hogy most csak egy mérkőzésünk van a héten, mert az utóbbi hetekben komoly meccsdömping volt. Három találkozónk volt egy héten, sok utazással, nehéz volt megtalálni a pihenőnapokat és az edzésszámokat. Remélem ezt a kis szünet jól jött és energiadúsan, feltöltődve játszhatunk hazai pályán. Az ellenfelünk előtte pénteken még játszik majd egy mérkőzést a Bécs otthonában viszonylag későn. Remélem ezt ki tudjuk használni és ők kicsit fáradtabbak lesznek. A másik oldalról nézve viszont ők meccssebességben lesznek és nekünk pedig lassan egy hete nem volt, kíváncsian várom. Az biztos, a jó kezdés elengedhetetlen lesz. Ha ez megtörténik, nem szabad leadnunk az esetleges előnyt úgy, mint a Ljubljana ellen. – mondta a találkozó előtt Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője. – Sokat korcsolyázó és nagyon offenzív csapatuk van az olaszoknak, fegyelmezettek is. Öten együtt támadnak és védekeznek, a speciális egységeik kiemelkedőek, mint az előny, mind a hátrány. Új edzőjük volt, nagyon jól igazoltak, össze lett rakva az a csapat, ők is elkapták a fonalat. Úgy gondolom, elég hasonló a két csapat, remélem a mi négy sorunk elegendő ahhoz, hogy lejátsszuk az ő két top sorukat. Öt az ötben is meg kell oldanunk a dolgainkat, a kiállításokat pedig minél jobban el kell kerülnünk, aztán meglátjuk mire lesz elég.

A Pustertal első két sora bitang erős, a gárda harmadik legeredményesebb játékosa az az Alex Petan 10 ponttal, aki nyáron három idény után elhagyta Székesfehérvárt és hazaigazolt. A hazaiaknál tényleg mind a négy sor villant már meg az idényben, a pontlistát pedig Leclerc és Hári vezeti, előbbi 13, utóbbi 11 egységet gyűjtött eddig. A fehérvári szakmai stáb a térdsérülése után lábadozó Kiss Roland mellett Ambrus Gergőre sem számíthat, aki a Ljubljana ellen beleesett a palánkba és eltört a keze. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában