Erős teljesítmény

2023.10.11. 11:10

Inkább szereztek egy pontot, mint kettőt vesztettek

Kedd este a FEHA19 felnőtt csapata a Gyergyói HK gárdáját fogadta. A találkozó változatos játékot hozott, mindkét csapat többször is fordított, a kiélezett küzdelemben végül csak a szétlövés döntött a vendégek javára.

Beke Zsombor

Vokla Roland "lejátszott", gólt is szerzett

Forrás: Soós Attila

Bár a FEHA19 két nagyobb vereséggel kezdte az idényt, utána a Brassó ellen bravúrgyőzelmet arattak Anatoli Bogdanov tanítványai. A tavalyi bajnok, a Gyergyószentmiklós ellen is jól kezdtek a fiatalok, Dézsi góljával meg is szerezték a vezetést, majd ugyan Orban góljával egyenlített az erdélyi együttes, Ambrus Csongor révén az előny ismét a hazaiaknál volt. Innen fordított a GYHK, de erre volt válasza a FEHA19-nek, így az utolsó perceknek 4-3-as hazai vezetéssel vágtak neki a felek. Ekkor azonban Orban ismét megvillant, így jöhetett a hosszabbítás, ám mivel ez sem hozott döntést, büntetők következtek. Ebben a műfajban jobb volt a Gyergyó, a fehérváriak nem tudtak betalálni Rinne kapujába. 

– A szezon ezen részében inkább szereztünk ma egy pontot, mintsem veszítettünk kettőt. Később, akár a rájátszásban a vereség persze csak vereség, akkor nem jár majd elismerés a szép játékért vagy az elszánt próbálkozásért. Akkor majd már csak az eredmény számít. De jelenleg egy tanulási folyamatban vagyunk, a fiatal játékosaink, akik 2004-ben vagy 2005-ben születtek fokozatosan lépnek előre, értékes játékperceket kapnak felnőtt szinten. Természetesen olykor ennek ára van. De úgy kell erre tekinteni, mint egy befektetésre: a hozama később jelentkezik majd. A srácok remélhetőleg tanulnak a hibáikból. Összességében keményen küzdöttünk ma a Gyergyó ellen, ők talán fáradtabbak is voltak, hiszen ez volt a túrájuk utolsó meccse. Ezt számításba is vettük a játéktervünk kidolgozásakor. Nem voltunk messze attól, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Persze ilyenkor ott motoszkál az emberben a kérdés, „mi lett volna ha?”, sok dolog történhetett volna másképp. De mindent egybevetve elégedett vagyok a mai energiaszintünkkel, az elszántságunkkal, képesek voltunk meccs közben is javulni – jól kezdtünk, és még tudtunk javulni is. Persze a harmadik harmadban az erős ellenfél ellen nem volt könnyű dolgunk, technikás, jó játékosaik vannak. A büntetőpárbaj pedig azt is megmutatta, hogy hidegvérűek tudnak maradni kulcspillanatokban. Gratulálok az ellenfélnek – nyilatkozta a lefújás után Anatoli Bogdanov.

– Hullámzó volt a mérkőzés, de a játékunk nem annyira. Két rendkívül ostoba kiállítással visszahoztuk az ellenfelet és utána nekünk kellett kapaszkodni. 5 az 5 ellen abszolút domináltuk a mérkőzést, a helyzetek alapján is, tehát nagy volt a fölényünk, a 4 az sok kapott gól. Emellett nagyon sok a kiállításunk, ennek a túrának ez a tanulsága – át kell néznem az összes kiállítást még egyszer. Pláne ez a kettő: elcseréljük magunkat, rohanunk a cserére, még a kolléga nem ért le a padra, mi meg már megyünk be és beleérünk a korongba. Ennél okosabbnak kell lennünk. A másik pedig a támadóharmadban volt, hatvan méterre a mi kapunktól, csinálunk egy kampót. Az ellenfélben pedig meg van a képesség: az idei FEHA erősebb csapat, mint a tavalyi, és vannak játékügyes srácok, akik ezt megoldják és ezzel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Ami pozitív, hogy felálltunk, karakterünk volt, és hoztuk a két pontot. Azt hiszem, értékes, nyolcpontos túrán vagyunk túl, ez lesz az egész szezonban, ide-oda püföl mindenki mindenkit. Minden pontot meg kell becsülni – mondta Szilassy Zoltán. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában