Molnár József több területen is változtatna

2023.10.18. 14:49

Már új edző vezényel a gárdonyiak élén

A Szeged ellen elért döntetlent követően állt munkába a Gárdony-Pázmánd NKK új vezetőedzője, Molnár József.

Ferencz Balázs

Új rendszerben kell eredményt elérniük Berkes-Kaiser Melittáéknak

Fotó: Kricskovics Antal

A szezont még Guricsné Horváth Beáta irányításával kezdte meg a Gárdony-Pázmánd NKK NBI/B-s alakulata, majd öt vereséget követően a másodedző, Major Dávid vezérletével szerezte meg első pontját a csapat Szegeden. Azt a találkozót már a helyszínen tekintette meg és jegyzetelte végig Molnár József, aki október 9-én munkába állt, mint a tóparti egylet vezetőedzője.

- Az első hat mérkőzésen szerzett egy pontot is meg kell fejelni. Tulajdonképpen sokmindenen változtatni, javítani kell. A lányoknak nem a tudásuk veszett el, hanem talán a felkészülés, az összekovácsolódás nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, és az eredménytelenség sem lendített a csapaton. Vannak emberkék, akiket önbizalommal kell feltölteni, vannak, akiket a helyére kell tenni. Kicsit újjá kellett szervezni a felkészülést. A lányok szeretnének jobb eredményt elérni, de az eredményességhez több munka kell - mesélt első benyomásairól a gárdonyiak új trénere.

Molnár József harminc éven át kézilabdázott, az NB I/B-ben és az élvonalban is szerepelt. Játszott a Budapest Honvéd, az Elektromos, a Százhalombatta, és az FTC együtteseiben is. Edzőként 22 éve dolgozik, főként férficsapatoknál munkálkodott. NB II-ben és NB I/B-ben trenírozta együtteseit. A Kispest női alakulatát három és fél éven át dirigálta. Az NB II-ből vezette az NB I/B-be a kispestieket, és együtt dolgozott a jelenlegi szövetségi kapitánnyal, Golovin Vlagyimírral. 

- Akkor még aktívan játszottunk a százhalombattai felnőtt csapatban, sokmindent kipróbálhattunk az NB II-es női együttessel. Kitapasztalhattuk, miket tudunk átültetni a férfiaktól a női kézilabdába. Sikeresek voltunk. Az NB I/B-ben és NB I-ben szerzett játékos és edzői tapasztalatom elegendő ahhoz, hogy női csapatot tudjak gardírozni, vagy felhozni. De két-három hónap múlva látszik majd, hogy ez megvalósul-e.

A Gárdony-Pázmánd NKK 1 pontjával a 16 csapatos tabella sereghajtója. 173 gólt dobott a hat meccs alatt és 210 gólt kapott.

- Ez rettentően sok, még a női NB I/B-ben sem kaphat egy csapat meccsenként harminc gólnál többet. A védekezésünk keménysége és a kapussal való együttműködés javításra szorul. Nagyon sok lerohanásgólt kapott a csapat, ezt vissza kell szorítani. Sok volt az eladott labda is. Támadásban mindenképp a megfontoltabb, okosabb játékot kell majd összerakni. Nem biztos, hogy minden tökéletesen működni fog már az első közös mérkőzésünkön, de az várható a csapattól, hogy törekedjen arra, hogy ezeket a szegmenseket jobban megoldja. Az ismerkedés után a fizikai állapotot javítottuk, hiányzók is voltak az első héten. Az új dolgokat most tanulják a játékosok. Fontos hangsúlyozni, hogy a lányokon nem múlik semmi, látom rajtuk a nyitottságot, az érdeklődést. Szeretnék ezt ők jól csinálni, megfelelni az elvárásoknak - fogalmazott Molnár József. - A sok munkában hiszek, a felkészülésben, valamint a pozitív gondolkodásban. Nagyon szeretném, ha a lányok önbizalma megerősödne, hinnének abban, amit tudnak és csinálnak, merjenek bátran vállalkozni az edzéseken és a mérkőzéseken is. Ugyanakkor fontosnak tartom a jókedvet is.

Szombaton 18 órakor a hatodik helyen álló FTC U19 együttesét fogadják a tópartiak.

- Hosszabb távon természetesen egy sikeres csapat kiépítése a célunk, ahol mindenki tudja a feladatát és mindenki átérzi azt, hogy a kitűzött célokat úgy tudjuk elérni, ha az odáig vezető úton mindenki a legjobbat hozza ki magából. Egyértelműen a célunk az, hogy a középmezőnyhöz felzárkózzunk - vélekedett a tréner.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában