Gyerekfejjel került Szegedről a koronázóvárosba

2023.11.29. 08:00

Kass Balázs, az Alba Fehérvár kosarasainak alapembere

A legutóbbi, paksi bajnokin nem hibázott dobást az Arconic-Alba Fehérvár kosarasainak 21 éves irányítója, Kass Balázs 15/15 ponttal jelentkezett. Az utóbbi hetekben a koronázóvárosi csapat egyik legjobbja.

Horog László

A szegedi születésű Kass Balázs remekül érzi magát a Gáz utcai létesítményben

Fotó: Horog László/FMH

Az első, októberi, Budapesti Honvéd elleni bajnokin is kezdett, de nem szerzett pontot, a második derbin, szülővárosában, Szegeden két ponttal jelentkezett. Ahogy zajlottak a fordulók, úgy lett egyre magabiztosabb, az utóbbi mérkőzéseken egyértelműen húzóembernek bizonyul. Nem csupán a jövőre eltörlésre kerülő fiatalszabály miatt – a jelenben egy 23 éven aluli játékosnak az első félidőben végig pályán kell lennie - kap sok lehetőséget mostanság, remek játékának köszönhetően egyre biztosabb helye van a csapatban. A vezetőedző bizalma sokat jelent számára, Kass Balázs a legutóbbi, paksi bajnokin 15 pontot jegyzett, öt triplát a gyűrűbe süllyesztett, nem hibázott dobást az összecsapáson.

-Jól ment a játék, az Albában nem dobtam még ennyi pontot bajnokin, tavaly Nyíregyházán egyszer jelentkeztem 16 ponttal, Fehérváron még nem nyújtottam ilyen teljesítményt. Az őszöm kimondottan jónak mondható, élvezem a bizalmat, amit igyekszem is megszolgálni. Természetesen nem az én játékom a fontos, valamint a dobott pontok mennyisége, hanem a csapat győzelme. Mivel a legutóbbi, tolnai meccsen a hazaiakat nem tudtuk leszakítani, végig ott voltak a nyomunkban, mondhatni, mindegyik triplám fontos volt. Utolsóként szerződtetett, a csapatban gyorsan beilleszkedő légiósunk, az amerikai Anthony Roberts vírusos megbetegedés miatt nem állhatott rendelkezésre, az ő pontjai hiányozta, ezért volt fontos, hogy én is tettem a közösbe – mondja Kass Balázs.

A nemzetközi kupában reménykedett a továbblépésben, azonban végül nem sikerült a FIBA Europe Cup második csoportkörében folytatniuk.

-Egy győzelemmel és három vereséggel búcsúztunk. Az első, lisszaboni mérkőzésen volt esélyünk a sikerre, a zárás előtti percekben. A hazaiak folyamatosan egész pályán letámadtak, a meccs végéhez közeledve átvettük a vezetést, de sajnos nem tudtuk megtartani. Túl sok hibát vétettünk támadásban és védekezésben, a második, Balkan elleni, hazai összecsapáson túl sok támadó lepattanót engedélyeztünk a bolgároknak, emiatt vesztettünk. A meccs eleje jól alakult, aztán a vendégek irányítottak. A harmadik, Sporting elleni, hazai meccsünkön hosszabbításban nyertünk nagy csatában, életben tartottuk a reményeket. Az utolsó találkozón, Bulgáriában jól kezdtünk, de a vége nem sikerült jól, az egy győzelem kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. Sajnálom, hogy nem lépünk pályára a következő körben, ezzel együtt is nagyon hasznos volt a nemzetközi szereplés, immár a hazai bajnokságra koncentrálunk. Remekül kezdtünk itthon, a mezőnyben egyedüliként vagyunk veretlenek. Nem mindig tökéletes a játékunk, de a második félidőben minden találkozót a magunk javára fordítunk, ellépünk ellenfelünktől, előnyünket pedig mindig sikerül megtartanunk. Egységesek vagyunk, ahogy mondani szokták, működik a kémia, erős a keretünk, a légiósok kiválasztása is jól sikerült.

A nyáron gyakran tartott Kassnak egyéni képzést az Alba Fehérvár másodedzője, Kertész Dániel (balra)
Fotó: Horog László/FMH

Kass Balázs hat évesen, Szegeden kezdett kosárlabdázni, már gyerekként kitűnt tehetségével a társai közül. Hat esztendeje, 2017 nyarán került Fehérvárra, az utánpótlás válogatott kiválasztó táboraiban dolgozott együtt a fehérvári utánpótlást vezető Góbi Henrikkel, aki a korosztályos nemzeti együttest dirigálta.

-Előzőleg, 2016 nyarán a szakvezető invitált egy velencei, nyári táborba, megismerkedtem a jövendő csapattársaimmal, jó benyomást tettünk egymásra. Pár hónappal később amolyan kölcsönjátékosként pályára léptem az fehérváriak U16-os csapatában, a hazai rendezésű EYBL-eseményen, külföldi együttesek ellen. Fél évvel később költöztem Fejérbe, a szüleim maradtak a Tisza-parton, én gyerekként nem egyedül érkeztem, a nagymamám velem volt négy évig. A gimnáziumot már itt kezdtem, a nagyi akkor ment haza, amikor leérettségiztem.

Az Alba Fehérvár felnőtt együttesében 2020 őszén lépett pályára, Forray Gábor volt a vezetőedző, a ZTE elleni, hazai, győztes meccsen mutatkozott be az NB I-ben.

-A szakvezető rendszeresen pályára küldött, de epizódszerepek jutottak nekem, pár perc a mérkőzések végén, amikor magabiztosan vezettünk. Folyamatosan keretben voltam a folytatásban is, a többi szakvezetőnél, a szlovén Dejan Mihevc és az őt váltó német Matthias Zollner is pályára küldött, de rövid időre. Az utánpótlásban, Pető Ákos végig kulcsemberként számított rám, rendszeresen bajnoki címet nyertünk, sokat fejlődtem nála, valamint a francia Matt Donnardnak is sokat köszönhetek. Másfél éve, 2022 nyarán váltottam, Pető Ákos vezetőedző hívott Nyíregyházára, a több játéklehetőség miatt örömmel mondtam igent. Fehérváron alig kaptam szerepet, a Nyírségben viszont 20-25 percet tölthettem a parketten. Az elején tíz pontot átlagoltam, aztán megsérültem, kihagyás következett, a későbbiekben 7-8 ponttal jelentkeztem a bajnokikon. Ezzel együtt is nagyon jó döntés volt a váltás, nem csak az első, a második félidőben is sokat voltam pályán, előfordult, hogy harminc percet töltöttem a parketten. Felvettem az élvonal sebességét, fejlődtem taktikailag, döntéshozatalban, dobásbiztonságban. Erényemnek számít, hogy jól dobom a hármasokat, mentálisnak erősnek számítok, ha hibázok, nem zuhanok össze, előre tekintek.

A 21 éves irányító az Alba Regia Sportcsarnokban, a ZTE ellen mutatkozott be az élvonalban
Fotó: Horog László/FMH

Kass jól teljesített a keleti végeken, azonban a csapat azonban kiesett a legmagasabb osztályból. „A Honvéd elleni meccsen múlt a sorsunk, az alsóházi rájátszásban, a 9-14. helyért zajló küzdelmek során. Ha azt megnyerjük, bennmaradunk, sajnos nem jött össze. De nem csak egy összecsapás határozott a további tagsásunkról a legjobbak között, a szezonban nem teljesítettünk kiegyensúlyozottan. Felhívott az ügyvezető, Simon Balázs, közölte, rám gondoltak fiatalként, minden mellettem szól, ugyanis ismerem a klubot, ők is ismernek engem, mindenki tisztában van mindennel. Fontos volt, hogy egy évvel korábban jó viszonyban váltunk el. Aztán hívott a vezetőedző, Alejandro Zubillaga is, elmondta, mit vár tőlem, mi lesz a szerepem, jelezte, milyen erényeim vannak, miben kell fejlődnöm. Én is ugyanazt gondoltam, mint ő, gyorsan igent mondtam, tudtam, ez lesz a jó megoldás. Egy évet írtam alá. Ha a Nyíregyháza nem búcsúzik, vélhetően maradtam volna, bíztak bennem, jól éreztem ott magam, de amikor kiestünk, tudtam, hogy váltok. Volt ajánlatom Szegedről is, de a Fehérvár tűnt jobbnak, amiben szerepet játszott, hogy tavaly döntőt vívott a társaság, valamint vonzó volt a szereplés a nemzetközi kupában. Itt magas szinten lehet kosárlabdázni, a csapat mindig dobogóra tör, a döntőt célozza meg. Az idén sincs ez másként. Jól kezdtük a bajnokságot, az első két győzelem után egyre nagyobb lett az önbizalmunk, lendületből megyünk a mérkőzéseknek. A nyári tréningek és az edzőmeccsek jól sikerültek, felkészült szakmai stábbal dolgozunk, a vezetőedző mellett két segítője, a nyáron érkezett olasz tréner, Flavio Bottiroli, valamint Kertész Dávid is hozzátesz a csapat teljesítményéhez.  

Kass sok játékpercében szerepet játszik a fiatalszabály is, februárban tölti be a 22. életévét. ha nem alakítják át a szabályt, jövőre is sok idő jutott volna neki, fiatalként.

-Azonban a honi szövetség változtat, a cél egyértelmű: annyit fejlődni az idei szezonban, hogy jövőre alanyi jogon is meghatározó legyek. A 2024-25-ös bajnokságban változást jelent még, hogy az eddigi öt helyett a klubok csak négy légióst alkalmazhatnak, ez további növeli a magyar játékosok lehetőségeit. Fontos, hogy a vezetőedző bízik bennem. Ha rossz döntést hozok, leszúr a lábamról, ha viszont jól döntök, azonnal megdicsér, jó pedagógus. Ismertük egymást, éveken át dolgoztunk együtt, tevékenykedett több vezetőedzőnél, valamint egyéni képzést tartott nekem. Anno a labdavezetésben, a meccs közbeni irányításában és dobásban is segített. Ismerős közegbe kerültem, Vojvoda Dáviddal korábban két évet játszottam, a Takács ikrekkel, valamint Góbi Marcival még többet. Vannak klubok, ahol klikkesednek, a külföldiek elszigetelődnek, itt ilyen nincs, remek a hangulat, mindenki beszél mindenkivel. Ez lehet az egyik alapja a jó eredményeknek.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában