Fontos pontok

2023.12.06. 12:17

Mindig gyorsan tudtak reagálni

A Hydro Fehérvár AV19 kedd este 5-4-re legyőzte hazai jégen a Pioneers Vorarlberg együttesét. A találkozó hullámzó játékot, de végül három pontot is hozott konyhára.

Beke Zsombor

Kemény küzdelem folyt a jégen a Vorarlberg (fekete) és a Volán között

Forrás: Nagy Norbert

A fehérváriak vissza akartak vágni a novemberi vereségért, akkor hiába alakítottak ki rengeteg helyzetet Bartalisék, a pontokat elvitték az osztrákok. Ezúttal kicsit lassan lendültek bele a csapatok, sőt az első harmadban nagyobb lehetőségei voltak a vendégeknek. Aztán a második játékrészben másfél perc alatt esett három gól, először Leclerc szerezte meg a vezetést, majd Metzler egalizált, de Magosi ezt nem hagyta annyiban, így újra a hazaiaknál volt az előny. Ez a folytatásban sem változott, a harmad közepén is volt egy pengeváltás a felek között, az egyenlítésre ezúttal is villámgyorsan érkezett a válasz McGauley révén. Az utolsó húsz percben a friss szerzemény, robertson góljával úgy tűnt el is dőltek a kérdések, de a Vorarlberg nem hagyta annyiban, ahogy később Kuralt találata után is a hajrában még szépítettek az osztrákok. Így maradt izgalom a végére, de az előnyből megmaradt egy gól, így nyert a Volán.

– Szerintem a szurkolók szempontjából ez egy jó, izgalmas mérkőzés volt. Ez volt a második mérkőzésünk itt ebben a szezonban, és mindkét találkozó jó volt. Kedvez nekünk ez a stílus, a magas tempó és az, hogy a fehérváriak szeretnek korcsolyázni és nyomást gyakorolni az ellenfélre. Szerintem a különbség ma csak annyi volt, hogy kaptak egy emberelőnyt a harmadik harmadban, amit ki is használtak. Azt egyszerűen ki kellett volna védekeznünk, de tetszett, ahogy harcolt a csapatunk. Mindig vissza tudtunk jönni a meccsbe. Jól kezdtünk, ami ebben a csarnokban nem mindig egyszerű. Tetszett a csapat teljesítménye. Ez volt a második idegenbeli meccsünk itt, de sajnos nem sikerült pontokat szereznünk – mondta a lefújás utána Pioneers mestere, Dylan Stanley.

– Végig tudtunk vezetni a mérkőzésen, több lövésünk és gólszerzési lehetőségünk volt, mint nekik. A legutóbbi mérkőzésünkön is ellenük ez volt a forgatókönyv, mégis ők nyerték meg azt az összecsapást. Tudtuk, hogy nem lesz elég mindig csak vezetni. Kulcsfontosságú volt, hogy midig gyorsan tudtunk reagálni az egyenlítő góljukra, az első és második találatukra is szerintem egy percen belül válaszoltunk. Ez nagy dolog volt. Lőttünk egy szép emberelőnyös gólt, a végén újra nyitottá vált ez a mérkőzés. Az első harmadban ők jobbnak tűntek, jobban kezdtek, de a második és a harmadik harmadban jól játszottunk, utóbbiban jól menedzseltük a játékot, nem kockáztattunk sokat, próbáltuk nem a pálya közepére dobálni a korongot. Nagyon fontos három pontot szereztünk. Még két mérkőzésünk van vissza ebből a szegmensből, szeretnénk hasonlóan jó eredményeket elérni – értékelt Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.

Magosi Bálint szerezte a Volán második találatát, fontos gólt szerzett, hiszen a vendégek egyenlítése után 23 másodperccel volt eredményes a támadó. Bár a Fehérvár nem most nyújtotta legjobb játékát a szezonban, fontos három pont került a kék-fehérek neve mellé, így az együttes pontszámban utolérte az éllovas Salzburgot.

– Nagyon hasonlított ez a mérkőzés ahhoz, amelyet előzőleg játszottunk velük hazai jégen, amikor kikaptunk. Szerencsére most a mi javunkra billent a mérleg nyelve, oda-vissza játék volt, kicsit olyan semmilyen meccsnek éreztem belülről. Szerettünk volna kicsit nagyobb nyomást helyezni rájuk, de sajnos sok olyan apró hibát vétettünk, amelyekből mi betaláltunk. Persze a győzelmet sosem kell megmagyarázni, szerencsére ma is három pontot tehettünk el zsebre, de oda kell figyelni azokra az apró dolgokat, amelyekre korábban odafigyeltünk, ma pedig nem – nyilatkozta Magosi Bálint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában