Vasárnapi bajnoki

2023.12.15. 17:10

Nehéz utolsó meccsre készül a Puskás

A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 17. „őszi” fordulójában a Puskás Akadémia FC a Mezőkövesdet fogadja vasárnap 18 órától.

Beke Zsombor

Plsek (kékben) fontos láncszeme a Puskásnak

Forrás: Török Attila / Nemzeti Sport

Ha csak az NB I. tabellájára nézünk, azt mondhatnánk, hogy ez a találkozó országos egyes. Azonban hiába áll a Mezőkövesd kieső helyen, a Puskás pedig a negyedik pozícióban, a Zsóry nem lesz egyszerű falat Hornyák Zsolt együttesének. A PAFC a legutóbbi fordulóban a kicsit mumus Kecskemétet gyűrte le hazai pályán 3-0-ra, így a felcsútiak önbizalommal telve várhatják a vasárnapi bajnokit.

– Nagyon jól esett mindannyiunknak, hogy revánsot tudtunk venni a lila-fehéreken, jót tett az önbizalmunknak, arról nem is beszélve, milyen fontos három pontot szereztünk – monda a pfla.hu-nak Jakub Plsek, aki öt lőtt góllal holtversenyben vezeti a házi góllövőlistát Lamin Colleyval.

Kuttor Attila együttese bár pocsékul kezdte az idényt, az utóbbi időben egyre jobban magára talált, és megkezdte a zárkózást a középmezőny felé. Az utolsó öt bajnokijából kettőt megnyert, az Újpestet 4-0-ra, a Debrecent 2-1-re verték, a Ferencváros ellen 0-0-ás döntetlent játszottak. A 16. fordulóban ugyan a Fehérvár FC 2-0-re nyert a matyóföldiek otthonában, a piros-kékek csak a hajrában tudták maguk felé billenteni a mérleg nyelvét. 

–  Lehet, hogy a tabellán elfoglalt pozíciójuk nem néz ki jól, de látva a Vidi elleni meccsüket, azt kell mondanom: a helyezésük nem tükrözi a valós erejüket. Ne felejtsük el, ikszeltek a Ferencvárossal, az Újpestet pedig 4–0-ra verték pályaválasztóként – ezek azért tekintélyt parancsoló eredmények. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, csak tökéletes összpontosítással tudjuk legyőzni őket. Ám akárcsak számukra, a mi számunkra is roppant fontos összecsapás lesz a vasárnapi, hiszen azon túl, hogy győzelemmel szeretnénk, búcsúztatni az évet, az eredmények megfelelő alakulása esetén dobogón telelhetünk. Az pedig nagy lökést adhat a továbbiakra is – folytatta a cseh középpályás – Fontos lenne, hogy legalább olyan jól használjuk ki a gólhelyzeteinket, mint múlt pénteken, és hogy ne kerüljünk hátrányba az elején. Mezőkövesden a bajnokság korábbi szakaszában végül hátrányban is sikerült megőriznünk a nyugalmunkat, és mivel a meccs egészét tekintve jobbak voltunk, végül mi nyertük a csatát, de ezúttal beérnénk egy „unalmasabb” győzelemmel is. Nekünk most nyerni kell a Kövesd ellen, a szünetben kipihenjük magunkat, hogy aztán minden erőnkkel a bajnokság második felére fókuszáljunk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában