Labdarúgó NB I

2024.02.08. 06:00

A mezőnyfölény megvolt, a szerencse nem

Ezúttal sem volt Fortuna kegyeltje a Puskás Akadémia, amely 1-0-ra kikapott a Zalaegerszegtől.

Szabó Róbert

Nagy volt a küzdelem, de az egyenlítés elmaradt

Forrás: Koncz Márton / Nemzeti Sport

A kiesés ellen foggal-körömmel küzdő, a tavaszi idényt győzelemmel indító Zalaegerszegi TE-t fogadta a Pakson vereséget szenvedő Puskás Akadémia, amely mérkőzés egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek. A zalaiaknál mindössze három változás volt, Croizet, Mim és Evange­lou került be a kezdőcsapatba, míg a felcsútiaknál visszatért Szolnoki Roland, és az új téli szerzemény, Urho Nissila is az első perctől a pályán volt. Miután Markek Tamás továbbra sem volt bevethető, ismét Pécsi Ármin bizonyíthatott a kapuban.

A mérkőzést a Zalaegerszeg kezdte, azonban hamar kiderült, hogy a kezdeményezést a Puskás Akadémia tudja a kezébe venni. Az első helyzet Nagy Zsolt nevéhez fűzhető, még a harmadik percben, azonban gyengére sikeredett lövését Dombó Dávid könnyű szerrel védeni tudta.

A 10. percben aztán a zalaegerszegiek végezhettek el egy szögletet a pálya jobb oldaláról, a hosszú oldalon Várkonyi érkezett, akinek fejesét Nagy próbálta megakadályozni. A vendégjátékosok azonnal büntetőt reklamáltak a játékvezetőnél, akit aztán hosszas videózás után kihívtak a pálya szélére. Erdős úgy ítélte meg, a labda eltalálta a védő könyökét, így a tizenegyespontra mutatott. Antonio Mance állt oda a labda mögé és könyörtelenül értékesítette is a lehetőséget a 15. percben, s bár Pécsi érezte a sarkot, védeni nem tudta a bombaerős lövést.

A gól után ismét a Puskás Akadémia vette kezébe az irányítást, egyértelműen fölényben volt. A zalaegerszegi védelem viszont tökéletesen állta a sarat, annyira jól védték a területeket, hogy Szolnoki Rolandék nem tudtak kit megjátszani a támadósorban.

A 21. percben ismét a vendégek előtt alakult ki nagyobb helyzet: Mim indulhatott meg, Mancét kereste, aki Bedi elé fejelt, de Szolnoki önfeláldozóan szögletre mentett. Nem sokkal később a másik oldalon Dombó és Várkonyi ütközése után Nagy került helyzetbe, de messze a kapu fölé lőtt. A 31. percben aztán Croizet egyedül nyargalhatott volna a kapura, de Ormonde-Ottewill utolsó emberként megállította a franciát.

Az első nagyobb lehetőségre a 39. percig kellett várni hazai oldalon: Komáromi szép csellel verte meg Evangelout a bal szélen, középre ívelt, de Nissila éppen lemaradt az ívelésről, Szendrei mentett szögletre. A félidő végén négy perc hosszabbítás következhetett. Ez meg is hozta a legnagyobb egyenlítési lehetőséget: Nissila harcolt ki szögletet, ő végezte el, Nagy Zsolt csúsztatott, a hosszú oldalon ketten is érkeztek, de Puljic és Favorov sem tudta közvetlen közelről a kapuba pofozni a labdát, így a félidei szünetre egygólos vendég vezetésnél vonulhattak a felek.

Mintha nem is lett volna szünet, ismét a Puskás Akaédmia került fölénybe, a csereként beálló Gruber pedig kis híján egyenlített is, de az ötös sarkából leadott lövését a gólvonalról kivágták a vendégek. 

A folytatásban, ahogy addig a meccs nagy részében a Puskás Akadémia játszott fölényben, többet birtokolta a labdát, de ez nem párosult helyzetekkel. Sőt, az 55. percben Pécsinek kellett jól kimozdulnia Mance helyzeténél, nem sokon múlt, hogy megduplázza góljainak számát a vendégek támadója.
Ennél is nagyobb lehetőség adódott a vendégek előtt  a 67. percben. Mance megverte egy az egyben Stronatit, végigrobogot a bal oldalon, középre passzolt az üresen álló Croizet elé, akit Pécsinek sikerült megzavarni, és az üres kapu mellé lőtt.

A két vendég helyzet után ismét a Puskás Akadémia került fölénybe. A 84. percben Plsek megelőzte Evangelut, kapura tette a labdát, de a ZTE ismét szerencsés volt, a kapufáról pattant mellé a lehetőség.

A végén még Vékony is debütálhatott az NB I-ben, de a Puskás Akadémiának nem sikerült egyenlítenie. A rémálomszerű tavaszi idénykezdet folytatódott, a helyzetek kimaradtak, és továbbra sem Fortuna kegyeltje a felcsúti csapat.

NB I, 19. forduló
Puskás Akadémia – Zalaegerszegi TE 0–1 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna, Vezette: Erdős József
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Szolnoki, Stronati, Ormonde-Ottewill (Bévárdi, 56.) – Favorov (Vékony, 83.), Corbu – Nagy, Nissila (Gruber, a szünetben), Komáromi (Slagveer, 76.) – Puljic (Plsek, a szünetben). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Zalaegerszegi TE: Dombó – Várkonyi, Evangelou, Szafronov – Szendrei, Bedi, Szankovics, Mim (Csóka, 90+4.), Medgyes (Kiss, a szünetben) – Croizet (Obuchioma, 75.), Mance. Vezetőedző: Márton Gábor
Gól: Mance (15., - tizenegyesből)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában