Edzőmeccset vívott a Dunaújváros FC

2024.02.09. 20:20

Elkerülhető gólok

Sorozatban NB III-as együttesekkel méri össze erejét a harmadosztály Dél-nyugat csoportjának sereghajtója, a Dunaújváros FC labdarúgócsapata.

Ferencz Balázs

A rúgott gólok még váratnak magukra

Forrás: Zsedrovits Enikő/duol.hu

Dunaújváros FC – 
Komárom VSE 0-2 (0-2)
DFC: Hompót L. – Puskás G., Horváth M., Zsákovics, Dankó N., Hegedűs K., Stampfel, Tapiska, Gál B., Vörös T., Marlen. Vezetőedző: Dobos Barna. 

Az Észak-nyugat csoport nyolcadik helyén telelő Komáromi VSE együttesét a  radari műfüves pályán fogadta az újvárosi egylet.
A DFC keretében több játékos is kisebb sérüléssel bajlódott, így kevés bevethető labdarúgó állt Dobos Barna vezetőedző rendelkezésére, csupán két helyen tudott cserélni a találkozó közben. A gondokat tetézte, hogy a bemelegítés közben Patkós Kevin is megsérült. Ugyanakkor próbajátékon szerepelt a DFC-ben Dankó Nándor, aki védekező középpályásként kaphat szerepet, ha leigazolására rábólint a szakmai vezetés. 

Hatalmas szélben csaptak össze az együttesek, amihez a találkozóra késve érkező vendégek alkalmazkodtak jobban, már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert. Mint, ahogy az elmúlt időszakban jellemző volt a DFC védekezésére, most is elkerülhető gólokat kaptak az újvárosiak. A pályára lépő játékosok megfelelő terhelést kaptak, s legközelebb február 16-án a megye I listavezetőjével, a MÁV Előre-Főnix alakulatával csapnak össze a felkészülés jegyében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában