Vármegyei rangadó jön

2024.03.28. 12:26

A világ legboldogabb embere is a Puskás skalpjára pályázik

Pénteken 20 órakor a Puskás Akadémia FC és a Fehérvár FC Fejér vármegyei rangadójával indul az OTP Bank Liga labdarúgó NB I 26. fordulója. Sigér Dávid már kétgyermekes apukaként készül a Puskás ellen.

Ferencz Balázs

Sigér Dávid sejti, milyen érzelmi töltettel bír egy Puskás-Vidi

Forrás: fehervarfc.hu

Nem csupán azért ragad a rangadó jelleg a Puskás és a Vidi összecsapására, mert egy vármegyét képviselnek a honi élvonalban, hanem az erőviszonyok miatt is. A Fehérvár FC 25 megvívott bajnokit követően a harmadik, míg a mostani házigazda Puskás Akadémia FC az ötödik a tabellán. A két együttest mindössze 6 pont választja el, így a péntek esti találkozó komoly téttel bír. 

A télen a Ferencvárostól távozó és pályafutását a Fehérvár FC-ben folytató középpályás, Sigér Dávid gondolatai nem feltétlen a futball körül forogtak mostanság, azonban immár kétgyermekes apaként extra lendülettel készül a felcsúti rangadóra.

- Az utóbbi napjaim izgalmasan teltek, hiszen múlt hét hétfő óta akármikor megszülethetett volna a második kisfiam, ez végül kedden  történt meg. Szerencsére minden rendben volt és mindenki jól van, én pedig a világ legboldogabb embereként készülök a pénteki, PAFC elleni rangadóra - fogalmazott a fehervarfc.hu-n Sigér Dávid. - Aki már átélte egy gyermek megszületését, az tudja, hogy ez egy olyan hálás érzést és olyan plusz löketet ad, amihez nincs fogható. Visszatérve a pénteki mérkőzésre, azt kijelenthetjük, hogy egyik legfőbb riválisunk a Puskás Akadémia. A felcsúti csapat nem csak a tabellán van a közelünkben, hanem földrajzilag is egymáshoz közel vagyunk, emiatt külön rivalizálás jellemzi ezt a párharcot. Az elmúlt években ellenfélként megtapasztaltam azt, hogy a Puskás Akadémiának mindig olyan csapata van, amelyben nagyon sok jó képességű labdarúgó szerepel. Ha jó napot fognak ki, akkor az NB I abszolút elitjéhez tartoznak. A célunk az, hogy felvegyük felük a kesztyűt és semmikép nem szeretnénk alárendelt szerepet játszani a péntek esti rangadón.

Ez lesz a két klub 28. élvonalbeli randevúja. A Vidi 11 találkozót nyert meg, 10 alkalommal osztoztak a pontokon, míg a Puskás hatszor diadalmaskodott. A 2023-2024-es bajnokság eddigi két meccse a fehérváriak felé billenti a mérleg nyelvét, az augusztusi, felcsúti 2-2 után decemberben 3-1-re nyertek a piros-kékek. Akkor egy kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériát törtek meg a fehérváriak a PAFC együttesével szemben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában