Bejelentés

2024.03.28. 09:40

Új vezetőedzője van a Fehérvárnak

A FEHA19 bejelentette, hogy a következő szezontól Tokaji Viktor veszi át az Erste Liga együttes irányítását.

Beke Zsombor

Tokaji Viktor (balra) az U21 után jövőre már a felnőtt, Erste Ligás együttest irányítja majd

Fotó: FEHA19

A bejelentés nem sokakat lepett meg, hiszen adta magát ez a lehetőség Anatoli Bogdanov távozása után. Tokaji Viktor jelenleg az U21-es csapatot irányítja, így sok fiatalra lett rálátása, akik már a következő szezontól erősítheti a magyar bázisú bajnokságban induló gárdát.

A 47 éves szakember ezer szállal kötődik Fejér vármegyéhez, Dunaújvárosban kezdett el hokizni, majd egy svédországi kitérőt követően 2007-ben Székesfehérvárra igazolt. Az itt töltött nyolc szezonja alatt hatszor volt csapatkapitány, a Volánban 356 alkalommal, míg a válogatottban 223-szor lépett jégre. Miután abbahagyta a profi pályafutását a MAC-nál kezdett edzősködni, majd a DVTK Jegesmedvék szakmai munkájáért felelt. Tavaly nyáron „igazolt” vissza a FEHA19 akadémiájára, ahol az U21-es együttest vette át.

– Nagyon megtisztelő volt, amikor a klubvezetés felkért arra, hogy vegyem át az Erste Liga-csapat vezetését. A vezetőedzői feladat minden formája - legyen az utánpótlás, felnőtt csapat, vagy válogatott - nagy kihívást jelent. A FEHA19 projekt pedig kifejezetten testhezálló számomra, hiszen korábban Miskolcon is hasonló feladatom volt. A cél, hogy folytassuk azt a minőségi munkát, amit Anatolij Bogdanov három évvel ezelőtt elkezdett, és olyan fiatal játékosokat, ifjú titánokat neveljünk, akik képesek lesznek megállni a helyüket Székesfehérváron, az Erste Ligában, vagy akár az ICEHL-csapatban, és ezáltal a magyar jégkorongban vagy akár külföldön is. Fehérváron egyedi a helyzet, hiszen itt egyaránt van Erste Ligás és ICEHL-csapat is. Ez remek motivációt és lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy korán kipróbálják magukat felnőtt szinten, és már a következő lépcsőfoktól is karnyújtásnyira vannak. Ez egy különleges környezet, és szeretném kihozni belőle a legtöbbet – mondta a klub honlapjának Tokaji Viktor.

– Tavaly tavasszal vettük fel a kapcsolatot Tokaji Viktorral, amikor az U21-es csapat vezetőedzői posztja megüresedett. Az Erste Ligában és a válogatottban dolgozva rálátása volt a felnőtt és az utánpótlás mezőnyre is, ezért ideális választás volt a junior csapatunk élére. Amikor a közelmúltban eldőlt, hogy nem hosszabbítunk szerződést Anatolij Bogdanovval, nem volt nehéz döntés, hogy Toki vegye át az Erste Liga-csapatot. Rendkívül jól ismeri a csapat magyar magját, a fiatal játékosokat, a most is zajló U21-es rájátszásban a srácok nagy része vele dolgozik, így a munkája tulajdonképpen már el is kezdődött. Tokaji Viktor kiváló szakember, akinek a munkamorálja és a szaktudása is kiemelkedő, ráadásul játékosként is éveken át itt játszott Székesfehérváron, pontosan ismeri az itteni magas elvárásokat, követelményeket, tisztában van a kihívással és a lehetőségekkel is. Nehéz feladatot vállalt, nagy örömmel adtuk meg neki az esélyt erre. Elkötelezett a fiatalok fejlesztése iránt - tudja, hogyan kell a felnőtt jégkorongozás követelményeire felkészíteni őket, ezt a korábbi klubjainál végzett munkája is egyértelműsítette. Vezetésével új lendületet vehet az Erste Liga-csapatunk. Az elmúlt három évben rengeteget tanultunk arról, hogy milyen kihívásokkal és szépségekkel jár egy akadémiai Erste Liga-csapat versenyeztetése, azon leszünk, hogy az előttünk álló negyedik évben is bizonyítsuk, versenyképes csapatunk és a professzionális jégkorongozásra megfelelően felkészített játékosaink vannak, akiknek meg fogjuk adni az esélyt, hogy megmérettessék magukat ezen a szinten is – fogalmazott a döntés kapcsán Fekti István, a FEHA19 ügyvezetője.

Egyébként a Tokaji Viktor vezette U21-es gárda jó néhány Erste Ligában edződő játékossal jelenleg a korosztályos hazai pontvadászatban menetel, a Győr elleni sima negyeddöntő után az elődöntő első mérkőzésén sem adott sok esély a Dunaújvárosnak. Pedig az elején még döcögősen indult be a szekér, Dobos büntetőből szerzett góljára gyorsan jött is válasz. A második harmadtól azonban beindult a henger az egyre fáradó DAB nem tudta tartani a lépést, a záró húsz percre 4-1-gyel fordultak a felek. Az utolsó játékrészben még tovább nőtt az olló, a FEHA19 végül meg sem állt tíz gólig, a vége 10-1 lett. Folytatás csütörtök este szintén Székesfehérváron.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában